Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az IDEA Intézet október 31. és november 5. között készített közvélemény-kutatást, közösségimédia-alapú kérdőívekkel, 2000 főt megkérdezve, amely szerint a Fidesz–KDNP népszerűsége a teljes felnőtt népesség körében az előző havi 34 százalékról 32 százalékra csökkent. A 2 százalékpontos eltérés hibahatáron belüli, ugyanakkor egy augusztus óta tartó folyamatot jelez. A kormányzópártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében is 2 százalékpontot csökkent, így jelenleg 48 százalékon áll. 

Az IDEA Intézet megjegyezte, hogy az általuk mért adatokból az olvasható ki, hogy a Fidesz támogatottsága visszatért a koronavírus-járvány kitörése előtti szintre, így az első hullám kezelése során szerzett előnyük fokozatosan elfogyott. 

Az Index szemléjéből kiderül továbbá az is, hogy az IDEA korábbi méréseihez képest nincs eltérés az ellenzéki pártok támogatottságában, eszerint a DK a legerősebb a biztos szavazók (17 százalék) és teljes népesség (11 százalék) körében. 

Az viszont fontos, hogy amíg a teljes népesség körében a Fideszt 32 százalék támogatja, addig az ellenzék mögött a lakosság 34 százaléka áll (amiben nincs benne a Mi Hazánk, és a Kétfarkú Kutyapárt).

A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya 28 százalék.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares