Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A szabályozás ellenére a vendégek ételt és italt is fogyasztottak – derült ki az operatív törzs keddi tájékoztatójából.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese beszámolt arról, hogy a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 294, a szeptember 21. óta 7826 emberrel szemben intézkedtek. Hétfőn 260 emberrel szemben léptek fel a 10 ezer lakosnál népesebb településeken az önkormányzat által elrendelt védőmaszk viselési kötelezettség megszegése miatt, tömegközlekedési eszközön, megállóban, kereskedelmi egységekben 34-en nem tartották be az előírásokat – tette hozzá.

Egyes üzletek, szolgáltatási helyek üzemeltetői megszegik a korlátozott nyitvatartásra, illetve a nyitvatartás tilalmára vonatkozó előírásokat. A rendőrök hétfőn két ilyen hely ideiglenes bezárása mellett döntöttek, erre a jogszabály hatályba lépése óta 73 esetben került sor.

A kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és a szabadidős létesítményekre vonatkozó intézkedések megszegése miatt eddig 476 rendőri intézkedésre került sor, ebből 119 szabályszegést az üzemeltető, vagy tulajdonos követett el. Egyes létesítmények nyitvatartásának tilalmával összefüggésben 357 szabályszegés történt – jegyezte meg.

Az alezredes kitért arra is, hogy hétfőn Makón egy söröző nyitva volt, vendégek ételt és italt fogyasztottak benne, a szabályszegőkkel szemben szankciót alkalmaztak, a sörözőt 31 napra bezáratták. Ugyancsak bezáratták a Borsod megyei Kelemér egyik presszóját, amelynek üzemeltetője játékversenyt rendezett és a résztvevőket szeszesitallal szolgálta ki.

A rendőrök hétfőn 324, a november 4. óta .5954 emberrel szemben intézkedtek a kijárási, gyülekezési tilalom megsértése miatt.

A külföldiek átutazására vonatkozó szabályok megsértése miatt hétfőn 41-szer, az előírások szeptember 1-jei hatályba lépése óta pedig 6344-szer intézkedtek – tudatta.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares