Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Petíciót indít a Jobbik a vidéki bérek emelésének érdekében. A párt elnöke kijelentette: nem csak a fővárosi és a vidéki bérek közti különbségeket kell megszüntetni, hanem azt is, hogy Magyarország keresetek szempontjából sereghajtója legyen az Uniónak.

Jakab Péter a Jobbik elnöke a vállalkozásfejlesztési bizottság legutóbbi ülésén ismertette a bérfelzárkóztatást érintő javaslatát. Ennek lényege, hogy az állami szektorban ki kell egyenlíteni a béreket, a versenyszférában a kormány tárgyalja újra a multinacionális cégekkel a stratégiai megállapodásokat, és lehetővé kell tenni, hogy a kis -és középvállalkozók (kkv) is tudjanak béreket fejleszteni. A testület kormánypárti többsége még tárgyalni sem akart az évtizedek óta egyre csak mélyülő problémáról.

A pártelnök a mostani sajtótájékoztatón bejelentette, hogy petíciót indít a vidéki bérek felzárkóztatásáért. A Jobbik elnöke példaként azt hozta fel: ma egy borsodi dolgozó átlagosan 126 ezer forinttal, egy békési 138 ezerrel, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pedig 148 ezer forinttal keres rosszabbul, mint fővárosi kollégája.

A vidéket nem lehet semmibe venni és a vidéket nem lehet leszavazni. A vidék élni akar, de élni csak tisztességes fizetésekből lehet. Mutassuk meg, hogy ha a Fidesz nemet mond a vidékre, akkor a vidék is nemet mond a Fideszre

– mondta a tájékoztató végén Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares