Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Küzdelmes évet tudhat maga mögött az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A vírushelyzet a fő munkájukat, a prevenciót szinte teljes egészében megakadályozta, hiszen nem járhattak iskolákba oktatást tartani, de programokat sem tudtak szervezni a fiatalok számára – tájékoztatták oldalunkat.

Balogh Ernő, a szervezet alapítója elmondta, ők is, mint sok más szervezet, az online térbe szorultak. Ez újdonság volt, de megpróbálták, így az iskolás korúakat az interneten keresztül igyekeztek elérni a felelős állattartás jegyében. Hozzátette, a szegedi KontaktPont irodában is alig tudtak programokat szervezni, vagy éppen fogadni az állatbarátokat. Kiemelte, ivartalaníttatási programjaikat „mini projektek” keretein belül tudták végezni Szegeden és Budapesten, segítők közreműködésével.

Az alapítvány 2021-ben reméli, hogy javul, és meg is szűnik a vírushelyzet, így több oktatási intézménybe eljuthatnak. Emellett a becsületes állatvédelemért is küzdeni fognak, hiszen azt szeretnék, ha a legálisan működő szervezetek több megbecsülést kaphatnának. Az illegális szervezetekkel, szaporító telepekkel szemben ugyanakkor felvilágosító kampányok keretében lépnek majd fel – írta az alapítvány közleményében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares