Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Eddig majdnem 12 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be koronavírus elleni vakcinával, december 26. óta pedig összesen 40 ezer embernek elegendő oltás érkezett hazánkba – közölte Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján.

Kedden további 39 ezer ember oltására elegendő adag érkezik, ugyanakkor az oltóanyagok felét tartalékolják, mivel egy személynek két oltásra van szüksége a legmagasabb védettség eléréséhez.

Mint kiderült, a hétvégén 20.744 óvodai és iskolai dolgozó vett részt az önkéntes koronavírustesztelésen, közülük 209-en voltak fertőzöttek. Összevetve az egy hónappal ezelőtti teszteléssel, melyben 40 ezer óvodai és 83 ezer általános iskolai dolgozó vett részt, a pozitivitási arány javult.

Az operatív törzs arra is kitért, hogy jelenleg 6.000 darab Szputnyik V vakcina került eltárolásra Magyarországon, amiket a kutatók vizsgálnak, György László közigazgatási államtitkár vezetésével pedig megalakult az oltási tervek végrehajtásával foglalkozó munkacsoport.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares