Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Mint az ismert, a Hír TV szerint leporolták Makovecz Imre grandiózus budapesti katedrálisának tervét. A Hír TV riportja szerint a Makovecz-féle templom égbetörőbb és kifejezőbb lehet, mint Antoni Gaudí Sagrada Familia-ja. Dr. Pákozdi István katolikus lelkipásztor szerint ,,egy templom ott és akkor épülhet, ahol és amikor a hívek vágya találkozik a területileg illetékes főpásztor szándékával” és a két építész nem hasonlítható össze.

2011-ben, Makovecz halálakor merült fel először komolyan a templom megépítése, azonban a katolikus egyház – többek között a várható magas fenntartási költségek miatt – ellenezte a becslések szerint legalább 10 milliárdos beruházást. Az építész úgy gondolta, hogy a felső-krisztinavárosi katedrálisnak az Apor Vilmos téren lenne a helye.

Szemlélek nevű katolikus hírportál egyik szerzője hosszú cikkben ír arról, hogy mi a probléma a Makovecz-féle katedrális ötletével. Egyrészt az, hogy a kormány és a Fidesz politikája mellett rendszeresen kiálló CÖF kezdeményezi a templom megépítését. Másrészt jelenleg nincs is szükség új templomra, a már meglévő épületek fenntartása is nagy teher az egyházközösségek számára. 

A lapnak nyilatkozott dr. Pákozdi István, annak a felső-krisztinavárosi római katolikus egyházközségnek a plébánosa, amelynek temploma a Makovecz Imre által megálmodott Apor Vilmos téren áll.

Szerinte ,,egy templom ott és akkor épülhet, ahol és amikor a hívek vágya találkozik a területileg illetékes főpásztor szándékával. A televíziós műsorban említett épület terve kapcsán ez nem mondható el.” Továbbá Makovecz ,,nem hasonlítható Antoni Gaudíhoz, a spanyol művész ugyanis nem öncélúan, hanem alázatosan, a katolikus egyházzal egyeztetve, a katolikus tanítással összhangban alkotott.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares