Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Szegedi Rendőrkapitányságon egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult eljárás egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki a saját autójára egy másik jármű rendszámát szerelte fel. (Fotó: illusztráció.)

A 24 éves sofőrt Szeged belterületén igazoltatták a járőrök 2021. január 1-jén hajnalban. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a személyautón lévő rendszámot egy másik járműre adták ki. A hatósági jelzést, valamint a forgalmi engedélyt lefoglalták az egyenruhások, a férfit pedig a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, elmondta azt is, hogy a gépkocsit nem sokkal korábban vette, nem volt rajta rendszámtábla, ezért átrakott rá egyet.

Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá