Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az egykori amerikai elnök, Barack Obama a Daily Show különkiadásában beszélt a jelenlegi amerikai politikai helyzetről, amelyben Magyarországról is szót ejtett. 

Barack Obama nemrégiben adta ki új könyvét “Egy Ígéret Földje” címmel. Trevor Noah a könyv vonatkozásában a jelenlegi politikai helyzetre is rákérdezett. Az egykori demokrata elnök szerint Trump távozásával nem tűnik el az a fajta ,,politikai stílus”, amit a republikánus politikus képviselt. 

Hozzátette, kétféle vezetői típus létezik szerinte a világban. Létezik az a vezetői típus, amely demokratikus alapokon irányít, az embereket is bevonva a döntéshozatalba és létezik az erős ember típusa, amely sokkal inkább a saját feje után megy. 

Utóbbit úgy jellemezte, hogy ez a vezetői típus fentről-lefelé uralkodó személy, amely a hiercarchikus rendszerben hisz, s az állampolgárait alattvalókként kezeli.

,,Ez történik az Egyesült Államokban is és ennek nem lesz vége csak azért, mert Donald Trump elveszítette az elnökválasztást. Látunk erre példát a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány afrikai és ázsiai országban”

Barack Obama kitért arra is, hogy Amerikának a jövőben nem feltétlenül kell a világ csendőreként fellépnie. Ugyanis úgy véli, erre számos ország alkalmas. Mint mondta, “nem kell feltétlenül tartani attól sem, hogy a kialakuló multipoláris világrendben esetleg a saját lábukra állnak más országok is.”

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares