Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly nyáron három nőt is zaklatott a városban – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi tavaly júliusban és augusztusban három alkalommal három nőt követett Hódmezővásárhelyen, majd közelítette meg őket kerékpárral közlekedve. A vádlott miután a sértettek közelébe ért megkérdezte őket, hogy nincs-e kedvük vele közösülni. A kérdések közben a bicikliző férfi az egyik kezével a nadrágjába nyúlva önkielégítést végzett.

A vádlott cselekményét észlelő sértettek kiabálva kértek segítséget, ami legtöbbször elegendőnek is bizonyult ahhoz, hogy a vádlott a helyszínről eltekerjen, de volt, hogy a férfi a menekülő nőt otthonáig követte, ajánlatát ismételgetve.

A járási ügyészség a korábban már hasonló jellegű cselekmény miatt elítélt férfivel szemben 3 rendbeli szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat.

A korábban őrizetben, majd a vádemeléskor bűnügyi felügyeletben levő vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu, fotó: illusztráció)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá