Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az Európai Néppárt egy munkacsoportot hozott létre, mely a Fidesz-frakció kizárásának jogi lehetőségét keresi – tudta meg a Politico, amely az erre vonatkozó határozatot is közzétette.

Az öt főből álló testület javaslatot készít elő, hogy a frakcióból ne csak egy személyt, hanem egy egész képviselőcsoportot is ki lehessen zárni – írja a hvg.hu. Az elképzelések között szerepel, hogy a kizáráshoz a kétharmados többség helyett legyen elegendő az egyszerű többség.

A frakció keddi ülésén választották meg az öt tagot, akik között szerepel az a Othmar Karast, aki korábban Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte. Mellette Esther de Lange, Paulo Rangel, Jan Olbrycht és Esteban Gonzalez Pons került be a munkacsoportba, akikről szintén elmondható, hogy nem szimpatizálnak a Fidesszel.

Az eljárási szabályzat módosításáról a képviselőcsoport február végéig szeretne dönteni. Az eddigi információk alapján ragaszkodnak ahhoz, hogy előbb az Európai Néppárt döntsön a felfüggesztett Fidesz sorsáról, erre ugyanis legkorábban ősszel kerülhet sor. A frakció tervei között az is felbukkant, hogy a jövőben nem jelent automatikus frakciótagságot, ha egy párt néppárti színekben szerez EP-s mandátumokat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares