Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

A boltok közül azok maradnak nyitva, ,,amelyek az élethez kellenek”, közölte Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke péntek reggeli szokásos rádióinterjújában.  

A kormányfő elmondta, ,,nem volt más választás, ezek járványügyi szakkérdések”, a szakemberek egyértelműen fogalmaztak,

tragédia lesz, ha nem lépünk.

Hozzátette, fenntartásokkal közelített afelé, hogy zárni kell a nyitásért, de végül elfogadta ezt az érvelést.

A részletezni ígért további korlátozásokról elmondta:

  • bölcsődék: még nem zárnak be
  • szolgáltatások: ,,ami az élethez kell, annak kell mennie”, kerti munkákhoz szükséges boltok is nyitva tarthatnak, a virágosoknak kedden kell bezárniuk
  • a turizmusra, idegenforgalomra biztosított bértámogatást minden ágazatra kiterjeszti a kormány egész március hónapra, de a katás adókedvezményt is megkapják, az önkormányzati bérlőknek elengedik a bérleti díjat szintén egész márciusra
  • utazási korlátozások: a luxusvakációkat el kell halasztani, az utazók hazahozhatnak eddig ismeretlen mutánsokat, ez több esetben megtörtént már.

Az egészségügy terhelésével kapcsolatban úgy fogalmazott: 15-20 ezer ember ellátására lehet szükség.

Az operatív törzs üléséről jövök, egész reggel ezzel foglalkoztunk. A táblázat szerint Húsvétra 2,4 millió beoltást fogunk elérni, június elejére tudunk beoltani mindenkit


– mondta hozzátéve, a kórházak drámai kihívás előtt állnak.

A miniszterelnök ismertette a napi járványadatok is: 143-an veszítették életüket, 647 ember lélegeztetőgépen, 6867 ember kórházban van, ez a szám azonban felmehet 15-20 ezerre is. Emiatt pedig

lehetséges, hogy még a magánegészségügyben dolgozókat is bevonják a munkába,

ezen a terven dolgoznak most.

Közölte, vannak technikai problémák: eddig úgy oltottak, hogy a háziorvos oltott, személyesen ismerte a betegeit. Most azonban át kell állni az adatalapú oltásra, és ha az adatok nem stimmelnek – mondta –, sajnos semmi nem stimmel. Előfordul, hogy olyan embereket hívnak be, akiket már beoltottak, vagy van, akiket nagyon messzire hívnak be, ismerte el Orbán. Ennek kapcsán pedig ismertette, az adatokat felül kell vizsgálni, ma pedig egy kis csoport feláll, hogy ezeket a hibákat kijavítsa.

Az EU-s oltásellátását tragikusnak nevezte, miközben szerinte az orosz és a kínai oltások lényegében időben és megfelelő mennyiségben érkeznek.

Azt is elmondta, irigyli a baloldal problémáit, amely szerinte a vírus helyett a kormánnyal harcol, de érti, hogy azt mondja az ellenzék, amit ,,Brüsszelből” diktálnak.

A baloldal úgy gondolja, hogy Brüsszelt képviseli Magyarországon, régen ugyanez volt Moszkvával

– fogalmazott.

Elmondta továbbá, hogy egyik este jogászként is áttekintette az EU és a vakcinaszállítók közti szerződéseket, s úgy érzi, ezek gyenge minőségűek, amelyeket ,,Brüsszel tárgyalt ki”.

Megkötötték a szerződéseket, majd nem jön a vakcina, ez a helyzet

– kommentálta.

Pártelnökként szót ejtett az Európai Néppárt és a Fidesz elmérgesedett viszonyáról is.

Nem érdekel egyetlen európai politikus lelkiállapota sem, mindenki birkózzon meg a sajátjával, (…) hajrá, Weber úr!

Orbán technikai kérdésnek nevezte, hogy a Fidesz még bent van az Európai Néppártban, ,,az útjaink lényegében elváltak” – mondta – s erről a német kormánypárt CDU új, fiatal, katolikus elnökét is tájékoztatta.

A vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban kijelentette, a fő felelős magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki – a kormányfő szerint – ,,jól állja a sarat”.

A miniszterelnök elmondta továbbá, az új európai demokratikus jobboldal jövőjével kapcsolatban eddig két olasz és egy lengyel párttal egyeztetett, utalva az ezzel kapcsolatos csütörtöki írására. Az alapvetések – ismertette – a migrációellenesség és a keresztény európai hagyomány megvédése, valamint a család fogalmának megvédése lesznek.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares