Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a helybeli férfinak és nőnek a letartóztatását, akiknél egy más okból tartott rendőri intézkedés során találtak kábítószert – olvasható az ügyészség honlapján. (Fotó: illusztráció.)

A megalapozott gyanú szerint a helyi rendőrök 2021. március 5. napján jelentek meg a pár hódmezővásárhelyi ingatlanánál. Az egyéb okból tartott intézkedés során feltűnő volt a nő viselkedése és gyanú merült fel bűncselekmény elkövetésére, ezért a rendőrök házkutatást tartottak, melynek során lefoglaltak két átlátszó műanyag tasakban közel 200 gramm nedves fehér port, amely amfetamint tartalmazott.

A gyanúsítottaknál levő amfetamin kábítószernek minősül, melynek tiszta hatóanyag tartalma további vizsgálat tárgya. A rendőrség kábítószer birtoklásának bűntette miatt indított eljárást a férfivel és a nővel szemben.

A járási ügyészség az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a két gyanúsított letartóztatásának elrendelésére, tekintettel arra is, hogy a férfinél tavaly tavasszal is jelentős mennyiségű kábítószert találtak, ami miatt nyomozás van vele szemben folyamatban.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója mindkét gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. A bíróság határozata egyikük esetében sem végleges, mindketten fellebbezést jelentettek be a szabadlábon történő védekezés érdekében.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares