Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az Európai Unió turisztikai szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma a koronavírus okozta járvány miatt 1,4 milliárdra csökkent tavaly, ami 52 százalékkal marad el az előző évben feljegyzett adatoktól – derült ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű statisztikai hivatalának hétfőn közzétett jelentéséből.

Az Eurostat összefoglalója szerint 2020-ban az idegenforgalom a koronavírus-járvány által leginkább érintett ágazatok közé tartozott, főként a járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt.

Kiemelték, a vendégéjszakák száma az összes uniós tagállamban csökkent az előző évhez képest. Közöttük

Ciprus, Görögország és Málta volt a leginkább érintett, esetükben a visszaesés meghaladta a 70 százalékot.

A legkevésbé érintettek között Hollandia és Dánia szerepelt, ezek az országok kevesebb, mint 35 százalékos csökkenést jelentettek. Az uniós statisztikai hivatal grafikonja Magyarország esetében mintegy 58 százalékos visszaesést mutat a turisztikai szálláshelyeken töltött vendégéjszakák számát illetően a vizsgált időszakban.

Az előző évhez képest tavaly a külföldi látogatók által eltöltött éjszakák száma átlagosan 68 százalékkal, míg a belföldi turisták vendégéjszakáinak száma átlagosan 38 százalékkal esett vissza az uniós tagállamokban. Tavaly mindössze három olyan uniós ország volt, ahol a helyi lakosok több fizetős szálláshelyet vettek igénybe saját hazájukban, mint a külföldi látogatók. Szlovéniában a helyiek 33 százalékkal, Máltán és Cipruson 15 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek turisztikai szálláshelyen tavaly 2019-hez képest. Ezzel szemben Spanyolország, Görögország, Románia, Magyarország és Lengyelország jegyezte fel a legjelentősebb, több mint 40 százalékos visszaesést a helyi turizmus számait illetően.

A külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számának legjelentősebb, több mint 80 százalékos csökkenését Ciprus és Románia, a legkevesebbet (44 százalék) Ausztria jelentette – emelte ki jelentésében az uniós statisztikai hivatal.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares