Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Ez a kormány az egészségügy rombolását ott folytatta, ahol az előző abbahagyta – állapítja meg az az aláírás nélküli levél, ami kalandos úton jutott el szerkesztőségünkhöz.

Az írást a kórház egyik orvosa kapta meg, ő az egyik kollégájának adta tovább, ő pedig nekünk továbbította. A levélíró szerint ,,ez a nagyszerű fülkeforradalom elvitte ezt a kis makói kórházat is, már ami eddig megmaradt belőle, pedig az itt élőknek még erre is nagy szüksége lenne.” Szerinte ,,hiába mondta az államtitkár úr, hogy a kórház megmaradt, ha már alig van benne gyógyító munka, javarészt elfekvő, meg soha meg nem gyógyuló krónikus betegekkel.”

A levél szerint egy nagyobb ,,átszervezésnek mondott rombolás” 2020 július elsején következett be: csökkentek az aktív ágyszámok, megszűnt a neurológia, szülészet-nőgyógyászat és a gyermekosztály.

A sürgősségi azért üzemelhet még, mert másfél éve Európai Uniós támogatásból újították fel, így 5 évig működtetni kell.

A levél írója összegzésképpen megállapítja: megszűnt a szemészet, fül-orr-gégészet, urológia, neurológia, gyermekosztály – természetesen a fekvőbeteg-ellátásról van szó. A szülészet is csökkentett lehetőségekkel működik Makón, a kismamák választhatnak, hogy Szegeden, vagy Hódmezővásárhelyen hozzák világra gyermeküket.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares