Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Makó FC a hétvégén Bordányba utazott, ahol a DAFC Szeged vendége volt, mely a Tisza-partiak ideiglenes otthona jelenleg. A hagymavárosiak esélyesként és listavezetőhöz méltó módon játszottak és a mérkőzést végig a kezükben tartva nyertek 3:0 arányban – tájékoztatta oldalunkat a makói csapat.

A makóiak a kezdő sípszó után azonnal átvették a kezdeményezést, a hazaiak ennek megfelelően 11 emberrel védekeztek. Siha Zsolt csapata sorra dolgozta ki a helyzeteket, melyek eleinte kimaradtak, de a gólra mégsem kellett sokat várni. A 14. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, amelyet Belanka Dávid szépségdíjas bombával váltott gólra. Elképzelhető, hogy ezt követően – még az első félidő hajrájában – két 11-est is adhatott volna a bíró: az elsőnél a szegedi játékos a látottak alapján a gólvonalról ütötte ki a labdát, 10 perccel később pedig újabb lövést hárítottak kézzel a Tisza-partiak.

A második félidőben Pócs Tamás duplája állította be a 3:0 arányú végeredményt. A makóiak kapuja egyszer sem forgott veszélyben, az egész mérkőzésen harciasan küzdő, ám néhol talán már durvának is mondható DAFC Szegednek nem volt kapura tartó lövése. A Makó FC magabiztos győzelemmel a tarsolyában várhatja a jövő heti algyői derbit.

DAFC Szeged – Makó FC 0-3 (0-1)
Megyei I. osztály, 17. forduló. Vezette: Csöngető Endre (Aczél, Vida)

Szeged: Seres – Szilágyi, Bozsó (Szabó 76′), Horváth (Rózsa 70′), Pető, Faragó, Petőfi, Cene, Vetstein (Kertész 83′), Baka (Keszeli 88′), Görbe. Vezetőedző: Terjéki Tamás László.
Makó: Garamvölgyi – Belanka, Tamaskó, Juhász (Seres 74′), Horváth, Babolek, Varga (Magyar 57′), Sirokmán, Széll (Bohák 88′), Rabecz (Zámbori 46′), Pócs. Vezetőedző: Siha Zsolt.

Gsz.: Belanka 14′, Pócs 64′, 72′.
Sárga: Görbe 48′, Márki 86′, Szilágyi 86′.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares