Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén télen, egy szegedi hamburgerező alkalmazottait azzal fenyegette meg, hogy leszúrja őket – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2021. február 16. napján, a déli órákban megjelent a büfé előtt, ahol szóban inzultálni kezdte az egyik sorban álló vendéget. Az alkalmazott ennek befejezésére illetve a távozásra szólította fel, amin a vádlott felháborodott, és agresszíven kezdett viselkedni, majd hangosan szitkozódva a kiszolgáló ablakot is belökte. Az emiatt a büféből kilépő két alkalmazott előtt a férfi ruházatából egy 11 cm-es pengehosszúságú kést vett elő, majd azzal hadonászva fenyegetőzött tovább.

A vádlott kihívóan közösségellenes, részben személy, részben dolog elleni erőszakos magatartása a jelenlévőkben riadalmat, megbotránkozást keltett.

A vádlottat a rendőrség munkatársai még aznap azonosították és őrizetbe vették, s előterjesztésük alapján az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését is.

Az elvégzett nyomozás adatai alapján a járási ügyészség most felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

A vádemeléskor is letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – írja az ügyészség honlapja.

(Fotó: illusztráció/AntonMatyukha)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá