Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Górcső alá vette az Eurostat friss adatait az Mfor.hu, amely arra a megállapításra jutott, hogy hiába az emelés, nem látszik pozitív irányú változás a magyar minimálbérek vásárlóértékében uniós összehasonlításban.

A minimálbéresek helyzete ráadásul határozottan romlott: míg egy évvel ezelőtt a nettó magyar minimálbér 503 eurót ért, ma már csak 492,12-t.

Az Eurostat friss statisztikai adatai szerint a magyar 167 400 forintos bruttó minimálbér 476 eurót jelent, ami a harmadik legalacsonyabb a minimálbérrel rendelkező tagállamok sorában. Magyarország mögött csak a bolgár és a román minimálbér található 466 euróval.

A visegrádi országokat vizsgálva az látszik, hogy

  • a szlovákoknál a legmagasabb a minimálbér 623 euróval,
  • aztán jön Lengyelország 619,46,
  • majd Csehország 596,36 euróval.

Megállapítható, hogy az ellentétes irányú makrogazdasági folyamatok (vagyis erősebb forint, de magasabb árak) eredményeként romlott a minimálbéresek helyzete, életszínvonalukban egyáltalán nem történt előrelépés.

A bruttó és a nettó minimálbér egyelőre magasabb Magyarországon, mint Romániában, ahol a minimálbéresek 281 eurót visznek haza, itthon pedig 316,54 eurót.

A fizetések értéke azonban már eltérően alakul:

a román nettó minimálbér 520 egységet ér, a magyar csupán 492,12-t. Vagyis a keleti szomszédunkban jellemző hazainál alacsonyabb árszínvonal több termék és szolgáltatás beszerzését teszi lehetővé az ottani minimálbérből.

A gazdasági lap megjegyzi, tavaly óta valamennyit javult a helyzet, mivel akkor még mintegy 50 egység volt a differencia a két érték között, most pedig 28, ami annak köszönhető, hogy a nettó vásárlóérték Romániában 5,9, Magyarországon pedig 2,3 százalékkal mérséklődött.

Az Mfor.hu összefoglalójában hangsúlyozza, a magyar minimálbér továbbra is a sereghajtók között van, emlékeztetnek, az EU-ban, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint Magyarországon a legnagyobb a minimálbér adóterhelése.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá