Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Azonnali rendkívüli munkaügyi hatósági vizsgálat elrendelését várja a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a Continental makói gyárában bevezetett új munkaszabályok miatt.

A Kordás László vezette szakszervezeti szövetség azután fogalmazta meg felszólítását a kormány felé, hogy csütörtökön a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) azt közölte, a gyár vezetősége „viselkedési kódexet” vezetett be, amelyben többek között ilyen szabályok találhatók:

„beszélgetés kezdeményezése munkaidőben csak a munkáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges”

A beszélgetésre akkor is engedélyt kell kérni, ha az egyébként nem hátráltatja a munkavégzést, ezt az egy soron dolgozókon kívül mindenkinek be kell tartania. Ha a munkások engedély nélkül kezdenek beszélgetni „külső” személlyel – tehát nem a sorukon dolgozóval, és a felettesüknek nem tetszik a téma, a „külsősnek” el kell hagynia az üzem területét.

Radics Gábor, a GSZSZ elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy a szakszervezeti tisztviselők szinte minden üzemegységben külső személynek számítanak, így nem nehéz belelátni a szabályozásba, hogy valójában őket szeretnék távol tartani a többi munkástól.

A kormány beavatkozását sürgető Kordás László azt is hozzátette, hogy „egyetlen munkáltatónak sem adhat felhatalmazást a magyar alaptörvény és a jogszabályok egyike sem arra, hogy cenzúrázza vagy a éppen a témától függően akár kategorikusan megtiltsa a munkavállalók egymás közötti beszélgetését. Szerinte a kormánynak akkor is cselekednie kell, ha „az égbekiáltó jogtalanság éppen az egyik stratégiai partnerénél zajlik.”

A makói gyárat üzemeltető Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. csütörtökön a beszélgetések korlátozását munkavédelmi érvekkel indokolta, mondván:

„Makói gyárunkban az elmúlt hónapokban a munkavédelmi szabályok be nem tartásából történt balesetek további intézkedéseket kívántak munkavállalóink biztonsága érdekében.„

A cég ezenfelül arról is beszélt, hogy több helyiségben is biztosít lehetőséget a „közösségi életre”, valamint irodákat az érdekképviseletek számára.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá