Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A makóiak ,,nem a pártpolitikai csatározásokra, a kicsinyes ellentétekre [fognak emlékezni] hanem arra, kinek volt fontos csak Makó, kinek volt fontos a békés, nyugodt építkezés” – mondta 2019-ben, 10 nappal újraválasztását követően Farkas Éva. Ehhez képest most pártutasításokat hajt végre, aláírást gyűjt az ellenzék ellen, miközben például másfél éve nem lehet Makón szülni a kismamáknak.

,,Választások, kampányok ugyanis érkeznek és távoznak, és azok is harcok a maguk nemében. A harcok azonban véget érnek, és újra felértékelődik mindaz, ami összeköt bennünket, ahelyett, ami szétválaszt. S mire emlékeznek majd utódaink a város történelméből? Hiszem és vallom, hogy nem a pártpolitikai csatározásokra, a kicsinyes ellentétekre, hanem arra, kinek volt fontos csak Makó, kinek volt fontos a békés, nyugodt építkezés.”

– fogalmazott közösségi oldalán 2019. október 23-a alkalmából a polgármester, 10 nappal újraválasztását követően.

A fenti gondolatmenet alapján a városvezetésnek nem fontos Makó, hiszen pártpolitikai utasításokat hajtanak végre, amikor az ellenzék ellen gyűjtenek aláírásokat. Sokat mondó, hogy nem a szülészet mellett, hanem Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely ellen gyűjt aláírást a Fidesz Makón – ebből is látszik, számukra melyik a fontosabb.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá