Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az Orbán-kormány járványügyi intézkedésinek több érdekes ellentmondása is van, ezek közül az egyik, hogy a népszavazásokat, az időközi választásokat tiltják, de mondjuk például más nagyszabású rendezvényeket korlátozások nélkül meg lehet rendezni. 

,,Milyen megfontolásból van ez a tiltás, amikor megarendezvények mindenféle feltétel nélkül látogathatóak, míg egy akár 100-200 fős részvételű időközi választás pedig tilos? Egészségügyi szempontból a megbetegedési kockázat az időközi választás során sokkal kisebb, mint egy focimeccsen vagy egy vadászati kiállításon”

– vetette fel a DK-s Oláh Lajos az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett írásbeli kérdésében. 

Az ellenzéki képviselő arra volt kíváncsi, hogy

  • kívánja-e a kormány úgy módosítani a jogszabályokat, hogy azok lehetővé tegyék az időközi választásokat a veszélyhelyzet ideje alatt?
  • Nem érzi-e úgy a kormány, hogy jelen jogi helyzetben sok ember demokratikus joga sérül az által, hogy tiltva van az időközi választás?

A válasz azonban lehangoló volt. Röviden: nem.

Orbán Balázs államtitkár felidézte, 2022. január 1-ig kitart a veszélyhelyzet, tehát

jelen állás szerint addig az van, ami van.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a kormányzat folyamatosan vizsgálja a járványkezelés érdekében eddig meghozott intézkedések szigorításának, enyhítésének szükségességét – és mindebbe természetesen az időközi önkormányzati választás megtartásának szabályai is beleértendők.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá