2018-12-11

📺 Óriási balhé a parlamentben: ordibálás, árulózás, kitiltások a rabszolgatörvény miatt

Nem volt egyszerű dolga a Fidesz-KDNP képviselőinek hétfőn az Országgyűlésben, ugyanis a szombati, rabszolgatörvény elleni tüntetés lendülete az ellenzéki képviselőket is felpörgette: Kövér László kizárással fenyegette, elnémította, vagy […]
2018-12-11

Karácsonyi jótékonysági mozizás a bohócdoktorokkal

A szegedi Belvárosi Moziban 2018. december 8-án délelőtt a Karitáció Alapítvány több száz gyermeket látott vendégül mozifilm vetítésre. A Karácsony előtti jótékonysági programra elsősorban nehéz sorsú, […]
2018-12-11

A nap témája: Már nem kell rettegnünk a kötelező migránskvótától (sem)

A Financial Times írt arról, hogy Németország a csütörtöki EU-csúcs kapcsán lemondott a kötelező migránskvóta bevezetéséről. Angela Merkel kancellár a menekültválság kezdete óta ragaszkodott ahhoz, hogy […]
2018-12-11

A nap képe

Betlehemi jászol Kiszomboron. (fotó: Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör facebook)
2018-12-11

A nap idézete

,,A mai fiatalok nem olyan fogékonyak a tanácsokra, mint annak idején én és a kortársaim. Azt hiszik, már mindent láttak, mindent tudnak.” 42 éve született Bodrogi […]
2018-12-10

Nincs jelentkező a régi városháza épületére

Az eladásról szóló pályázat érvénytelen lett, nem érkezett be ajánlat az önkormányzathoz – erről a szerdai testületi ülésen szavaznak. Beszámoltunk róla: a cél ezúttal is az lett […]
2018-12-10

Tarlós: a hódmezővásárhelyi választást egy fideszes nagyágyú rontotta el

A HVG-nek adott hosszabb interjút Tarlós István, Budapest főpolgármestere, aki jövő ősszel is indul a székért. A beszélgetésen szóba került Hódmezővásárhely és Lázár János is. A teljes interjút […]
2018-12-10

Utolsó percben kapott góllal vesztett a Makói KC

A makói csapat egész mérkőzésen vezetett, de a második félidőben több alkalommal nem tudták semlegesíteni a Csongrád két volt NBI-s átlövőjét, illetve a beállóját. Ezzel a vereséggel […]
2018-12-10

A héten szondáztatnak a rendőrök

Az ellenőrzés az ittas és bódult állapotú járművezetők kiszűrésére fókuszál 2018. december 10. és december 16. között. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves akcióterve alapján a […]
2018-12-10

📺 Zsenik: nyomtatóval hamisították a pénzt

A Békés Megyei Főügyészség bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt kezdeményezte négy – 27, 26, 19 és 18 éves – dombegyházi férfi letartóztatását, akik hamis papírpénzeket készítettek […]
2018-12-10

A Jobbik Szeretetszolgálat alapítványa idén is a parlamentben lepte meg a rászoruló gyermekeket

Ahogyan tavaly, úgy idén is sor került a Jobbik Szeretetszolgálat karácsony előtti programjára. Az alapítvány nyáron és télen is rászoruló családokat táboroztat, karácsony előtt pedig – immár hagyományosasn […]
2018-12-10

Adományokat kapott a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete

Egy állatbarát, Szabó Nikolett javaslatára, a szegedi Art Hoteltől kapott adományt a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete. A felajánlásból a mentett cicáink és az ideiglenes befogadók kaptak. […]
2018-12-10

A nap témája: Visszalopakodik a tél a hét második felére

A héten is borús, csapadékos idő várható: eső, ónos eső, hó is lehet. Kisebb lehűlésre is készülni kell, többfelé a maximumok is fagypont körül alakulhatnak – […]
2018-12-10

A nap képe

A hétvégén a makói Hagymatikumban járt a Mikulás. (fotó: Makói Hagymatikum Fürdő facebook)
2018-12-10

A nap idézete

„Ha a kegyelmet elébe helyezzük a jognak, akkor legádázabb ellenségeink csodálatát és tiszteletét nyerjük el, és [őket] erkölcsi lefegyverzéssel barátainkká tesszük.” 168 éve hunyt el Bem […]
2018-12-09

Visszakozott a Fidesz, december 17-én tárgyalják a költségvetést Hódmezővásárhelyen

A költségvetés módosításának napirendről levételével szeptember óta akadályozza Lázár János frakciója a város gazdálkodását. A csütörtöki kiemelt sajtó- és közösségi médiafigyelem hatására Hegedűs Zoltánnal megegyeztünk a […]
2018-12-09

Megérkezett Szegedre Spike, a csupaszpofájú

Spike az angliai Colchester állatkertjéből érkezett, pontosabban repült hozzánk, és a napokban, a kötelező karantén lejárta után, össze is ismerkedett jövendőbelijével – írja honlapján a Szegedi […]
2018-12-09

Valami megmozdult: hétfőtől jönnek az útlezárások

Legalábbis ezt ígértek a szakszervezetek vezetői a szombati túlóratörvény ellen meghirdetett és megtartott tüntetésen. A megmozdulás egyébként békésen zajlott, némi dulakodást leszámítva csak a rendőröknek kellett […]
2018-12-09

Jótékonysági Mikulás söpört végig az országon

Mesedoktorok kórháztámogató programját is működtető Mátrix Közhasznú Alapítvány jóvoltából ezernél több hátrányos helyzetű gyermek kapott a jótékonysági Mikulástól jól megtömött ajándék csomagot. Rácz Anett, az alapítvány […]
2018-12-09

A nap témája: A legolcsóbb alföldi fedett fürdőink, amelyekbe érdemes ellátogatni

Gyógyvíz, iszapkezelés, élménymedencék, aromaszaunák, gőzkamra. Ezekben az alföldi fürdőkben is számtalan fürdős szolgáltatás közül választhatunk, ráadásul olcsóbban. Mezőtúri Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda A mezőtúri fürdőt […]
2018-12-09

A nap képe

A József Attila Gimnázium csapata nyerte meg a makói Keri-kupát. A keret tagjai: Hedrich Erik (9.c), Dancsó Bence (9.b), Isaszegi Bence (9.b), Péli Hunor (8.a), Soós Marcell […]
2018-12-09

A nap idézete

,,Éljen meg az állat és a növény. Vegetáljon. Létezzen. Az embernek ez kevés. Nem csak lenni kell, élni is.” 65 éve született Dörner György, magyar színművész, […]
2018-12-08

📺 ,,Van pofájuk azt mondani, hogy mindez a mi érdekünkben történt”

“Ne tovább, nem vagyunk robotok!” – ezt skandálták a rabszolgatörvény elleni demonstráción. A munkavállalók nem akarnak vasárnapi szülőkké válni a családok évében. (Fotó: Béli Balázs / […]
2018-12-08

3 év után még mindig eladó egy fővárosi Makovecz stílusú ház

Jelenleg 289 millióért szerezheti meg valaki magának a remetehegyi különlegességet. Íme egy eladó, 600 nm-es előkelő Makovecz villa a III. kerületben. Potom 298,5 millióért bárki elviheti, cserébe nem […]
2018-12-08

Nem hoztak megtakarítást az Elios lámpái

Nem csökkentek érdemben a villanyszámlák Siófokon, sem Hódmezővásárhelyen attól, hogy a települések az Elios LED-lámpáival korszerűsítették a közvilágítást – derült ki a Népszava cikkéből. A Lázár János […]
2018-12-08

A verekedés volt a szórakozás számukra

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon eljárás indult két helybeli férfival szemben, akik előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást egy szórakozóhelyen. A nézeteltérés 2018. december 1-jén 21 óra 30 perckor […]
2018-12-08

Három autó karambolozott Szegeden

Összeütközött három gépkocsi Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút találkozásánál lévő körforgalomban péntek este. A helyszínre műszaki mentés céljából a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit […]
2018-12-08

📺 100 éves asszonnyal mondatta fel a kormánypropagandát a fideszes képviselő

Simonka György teljesítette a pártfeladatot. A költségvetési csalással vádolt fideszes képviselő Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amin egy 100 éves idős asszonnyal mondatta fel a kormánypropagandát: […]
2018-12-08

Adventi gondoskodás a nehéz sorsú állatokról

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány közös állateledel és egyéb tárgyi adománygyűjtést szervez december 8-a és 14-e között a Somogyi Károly Városi- és […]
2018-12-08

A nap témája: Ausztria a legnépszerűbb célország a külföldi továbbtanulást tervező magyarok között

Egy év alatt majdnem húsz százalékkal emelkedett az Ausztriában tanuló magyarok száma – írja az Eduline.hu. A sógorok országa ezzel a legnépszerűbb a külföldi továbbtanulást tervezők körében. […]
2018-12-08

A nap képe

Téli dalokkal várták kicsik és nagyok a Mikulás érkezését az algyői faluházban. (fotó: Algyő – algyo.hu facebook)
2018-12-08

A nap idézete

,,A fiatalság olyan hiba, amely napról napra kevesbedik.” 176 éve született Csiky Gergely drámaíró, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
2018-12-07

Helyreigazítás

A Csípős hírportálon 2018.11.26-i dátummal megjelent ,,A makói adófizetők tartják fent Lázár lakájmédiáját” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Makói Városi Televízió részt vesz ellenzéki politikusok […]
2018-12-07

Bemutatta évkönyvét a megyei honismereti egyesület

A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület 2016-17-es munkáját közel 350 oldalon ismerhetjük meg, melyet az egyesület korábbi titkára, a makói Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna szerkesztett. A kötetet […]
2018-12-07

Beszámolt a bizottság a hódmezővásárhelyi városházáról távozott dolgozók ügyéről

A városházáról távozó 33 dolgozónak 50 millió forint szabadságmegváltást fizettek ki, zömmel önként mondtak fel. Akadt, akinek 210 nap szabadsága, vagy több mint ezer pluszórája volt […]
2018-12-07

Jól haladnak a vásárhelyi fejlesztések

A keleti elkerülő és az ipari park bővítése a befejezéshez közeledik; zajlik a növénytelepítés, burkolat építés az épülő pihenőparkban; a Tóalj utcában pedig karácsonyra visszaáll az […]
2018-12-07

Csúszós utak, rossz látási viszonyok

A téli közlekedési viszonyok megváltozása számos veszélyhelyzetet rejt magában. A csúszós utak, a rossz látási viszonyok nehezítik a közlekedést. A téli hónapokban a közúti balesetek jellemző […]
2018-12-07

Felborult egy autó Szőregnél

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó csütörtökön délben Szegeden, a Makai úton. A szegedi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd forgalomkorlátozás mellett végezték el a […]
2018-12-07

Kövér László: Hülyeségeket beszél, aki szerint Magyarországon nincs demokrácia

A hithű demokrata és keresztény Kövér László a Magyar Katolikus Rádióban mutatta meg, mennyire elfogadó mások véleményével szemben. Kijelentette például, hogy akik mást mondanak, mint ők, […]
2018-12-07

A nap témája: A MÚOSZ az Alkotmánybírósághoz fordul a fideszes médiabirodalom miatt

A kormánysajtó-konglomerátum, hivatalos nevén a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozása miatt az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A MÚOSZ szerint nemhogy közérdek, egyenesen […]
2018-12-07

A nap képe

Együtt köszöntötték Szent Miklóst a Szent László plébánián a Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda növendékei. (fotó: Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda facebook)
2018-12-07

A nap idézete

,,Ne vedd magad túl komolyan, legyél kicsit dinkább! Ne az élet árnyoldalát, nézd a napost inkább!” 48 éve született Szegeden Nagy Natália, magyar színésznő, humorista, író.
2018-12-06

,,Hódmezővásárhelyen nem megy semmi”: a fideszesek levették napirendről a költségvetés-módosítását

Talán mostmár Lázár János is érteni fogja, hogy Hódmezővásárhelyen miért ,,nem megy semmi.“ A fideszes többségű bizottságok Kovács László javaslatára megszavazták a költségvetés-módosítás levételét a holnapi […]
2018-12-06

📺 Eddig több százan nézték meg a Szirbik Miklós Egyesület videóblogját

Több százan nézték meg az első két részt, szerdán jött ki a harmadik kisfilm. Beszámoltunk róla: a Szirbik Miklós Egyesület helytörténettel foglalkozik, a lokálpatriotizmust próbálja erősíteni […]
2018-12-06

Még az idén kapják meg a fűtőanyag-támogatást a makóiak – kéri a DK

A Demokratikus Koalíció Csongrád megyei négyes választókerületének elnöksége az alábbi közleményt adta ki: ,,Makón a határidőig 1104 háztartás igényelt a gázártámogatást helyettesítő fűtőanyag támogatást összesen 13 […]
2018-12-06

Talált bankkártyát használt

Tíz alkalommal használta más bankkártyáját egy földeáki fiatal Maroslelén. A makói nyomozók azonosították a gyanúsítottat. A 18 éves férfi 2018. augusztus 25-én találta meg a kártyát, […]
2018-12-06

📺 ,,A Fidesz kommunikációs igazgatója a vezetőm” – mondta az Echo TV műsorvezetője

Hidvéghi Balázs volt az Echo TV-n Velkovics Vilmos vendége, a műsorvezető gyönyörű elszólással mutatta be a politikust: „Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a vezetőm” Persze […]
2018-12-06

Két tucat határsértő egy török kamionban

Egy tehergépkocsi ellenőrzése során 24 határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el. A török honosságú Mercedes-t […]
2018-12-06

Baleset történt a 47-es főúton Algyőnél

Ráfutásos balesetet szenvedett egy személyautó és egy furgon a 47-es főúton, Algyő térségében szerda kora este. Az ütközés következtében a személygépkocsi a szalagkorlátnak ütközött. A balesethez […]
2018-12-06

📺 Az uniós pénzek lenyúlását megakadályozó európai polgári kezdeményezést támogat a Jobbik és az LMP

A csalás és az uniós források nagyipari lenyúlása ellen lépne föl az Állítsuk meg az EU-s pénzek elcsalását! – Európai Polgári Kezdeményezés. A célt és az aláírásgyűjtést […]
2018-12-06

A nap témája: Több mint 65 ezer diákot veszélyeztet a lemorzsolódás

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2017/2018-as tanév második félévére vonatkozó adatait a magyar diákok lemorzsolódásáról, amit most a 24.hu szemlézett. Eszerint a vizsgált évfolyamokon – ötödik és […]
2018-12-06

A nap képe

Molnár László, makói középiskolai tanár, a Pulitzer-hagyományok makói mentora, egyesek úgy tudják, ő a Mikulás. 🙂
2018-12-06

A nap idézete

,,Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!” /Zeke László/ A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán […]
2018-12-05

Az egyik képviselőnknek 20 éves barátja van?

Ma beszélték a piacon, hogy az egyik kepviselőnknek 20 éves barátja van! Igaz ez?! Igaz, keresztény szeretet van! – írja a Makón élek facebook csoportban egy […]
2018-12-05

Táblák segítik a közlekedést

A napokban három újabb vásárhelyi helyszínre helyezett ki közlekedési táblákat a lakosságszolgálati iroda – közölte a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata. A Vöröskereszt utcára a gyalogátkelőhely elé “Gyermekek” veszélyt […]
2018-12-05

Virágokat, öntözőcsövet rongált, majd elvitt két dísztáblát egy férfi Makó főterén

Több tő virágot kiszedett, két falra szerelt táblát pedig ellopott Makó belvárosából egy helybeli férfi. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát a feltételezett elkövetővel szemben. A […]
2018-12-05

Négy algyői érem az Országos Diákolimpiáról

November 24-én rendezték meg Monoron az idei Diákok Taekwon-do Olimpiáját. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya kettő fővel képviseltette magát, Kiss Levente és Tari Lilla személyében. […]
2018-12-05

Személyautó és kisteherautó ütközött Székkutasnál

A 174-es kilométernél forgalomkorlátozás volt kedden délután. Egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze a 47-es főút 174-es kilométerénél, Székkutas térségében. Az orosházi hivatásos tűzoltók végezték […]
2018-12-05

Három török férfit fogtak el Makón

A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség és a Makói Rendőrkapitányság járőrei 2018. december 4-én 11 órakor fogták el a három határsértőt. A férfiak török állampolgárnak vallották magukat, azonban […]
2018-12-05

Újabb fideszes hazugság bukott meg a bíróságon

Miután Szilágyi György Orbán Viktor luxusrepülőzésiről kérdezett a parlamentben, a közpénzből fenntartott fideszes propagandagépezet teljes erőből nekitámadt, azt hazudva, hogy két évvel ezelőtt a Jobbik képviselője […]
2018-12-05

Ezer gyermek várta a jótékonysági Mikulást Szegeden

Kígyózó sorokban várták vasárnap délután Szegeden, a Dugonics téren kisgyermekes családok, hogy a Mikulással egy pár pillanatra találkozhassanak. A Mátrix Közhasznú Alapítvány jóvoltából ezer hátrányos helyzetű […]
2018-12-05

A nap témája: 210 ezer magyar nyugdíjas él nyomorban

A nyugdíjasok körében egyre nagyobb a jövedelmi szegénység mértéke — írta meg a KSH 2010-2017-es időszakra vonatkozó adatai alapján az Mfor. A portál szerint az adatokból kiolvasható, […]
2018-12-05

A nap képe

Vásározók, finom enni- és innivalók, gyönyörű fények a hódmezővásárhelyi Kossuth téren. (fotó: Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata)
2018-12-05

A nap idézete

[ad 5] [ad 6] ,,Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.” 117 éve született Walt Disney, forgatókönyvíró, a világ leghíresebb rajzfilmkészítője és egyik […]
2018-12-04

Lázár szerint Makónak minden sikerül, Hódmezővásárhelyen nem megy semmi

A térség fideszes országgyűlési képviselője továbbra is össze akarja ugrasztani a két város lakóit. ,,A kormány Mikulása bőkezű volt” – kezdi ezzel a felütéssel facebook bejegyzését […]
2018-12-04

A makói gimisek tudták a legtöbbet Torontál vármegyéről

Novemberben rendezték meg a dél-bánsági Ürményházán a Mit tudsz Torontál vármegyéről? elnevezésű történelmi vetélkedőt. A makói József Attila Gimnázium ,,Kárpát -medence harcosai” csapata első helyet szerzett. […]
2018-12-04

Lehet nevezni a 2019-es Givaudan téli kupára

A nevezéseket a nevezési díj befizetését követően legkésőbb 2019. január 9. (szerda) du. 15 óráig kell beküldeni a Maros-menti Utánpótlás Futball Clubhoz (Fitt Sport üzlet, Makó, […]
2018-12-04

Két határsértő egy török kamionban

Egy tehergépkocsi ellenőrzése során két határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el. A török honosságú járművet […]
2018-12-04

Kerékpárt lopott Hódmezővásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy helybeli férfival szemben, aki lezárt kerékpárt vitt el a belvárosból. A gyanúsított 2018. november 20-án délelőtt a buszpályaudvarról […]
2018-12-04

Egyedül Kubatov támogatta a Fideszből az önálló határőrség jobbikos javaslatát

A jobbikos javaslatot 53-119 arányban utasította el az Országgyűlés, az egyetlen fideszes támogató Kubatov Gábor pártigazgató volt. A legerősebb ellenzéki párt közleményben hívta föl a figyelmet arra, […]
2018-12-04

A nap témája: Igaz, hogy alig ér valamit, de idén korábban érkezik a nyugdíj

Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést – idézte az MTI az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és […]
2018-12-04

A nap képe

Készül a járda Makón, a Deák Ferenc utca páros oldalán. Fotónkat tegnap, azaz hétfőn készítettük.
2018-12-04

A nap idézete

[ad 9] [ad 6] ,,Gyermeknél csak csíny, vénnél nagy bűn a hazugság.” 1984 éve született Aulus Persius Flaccus, ókori római szatíraíró. [ad 5]
2018-12-03

Nagyvonalú a megyei közgyűlés fideszes elnöke: megtarthatja mandátumát a Jobbik

Tovább dagad a Csongrád megyei közgyűlésben kitört botrány: miután a Fidesz megvonta a jobbikos dr. Kiss Attila mandátumát, a legnagyobb ellenzéki párt bírósághoz fordult a döntés miatt. Tóth […]
2018-12-03

Márki-Zay: a nyitottság jelentheti az újdonságot jövő ősszel

Interjút adott a Magyar Hangnak Hódmezővásárhely polgármestere. Beszélt a jövő évi önkormányzati- és európai parlamenti választásokról és a Mindenki Magyarországa elnevezésű mozgalomról. Egyre több olyan vidéki városból érkeznek […]
2018-12-03

Gyenge játékkal kapott ki a Makó

A CONTITECH Makói KC férfi csapata hazai pályán gyenge játékkal vereséget szenvedett a Túrkevétől. A fiúk az utolsó őszi fordulóban Csongrádra utaznak, ha ott is kikapnak, […]
2018-12-03

Termékbemutatókon tévesztettek meg nyugdíjasokat

A vádlottak az értékesítés érdekében helyiségeket béreltek Szombathelyen, Pécsen, Miskolcon, Szegeden, Kecskeméten és Érden, valamint alkalmazottakat vettek fel azzal a céllal, hogy az ügyfeleknek egészségügyi felmérést […]
2018-12-03

Felborult egy autó Szegeden

Felborult egy személyautó vasárnap késő délután Szeged belvárosában, a Gyöngytyúk utcában. A szegedi hivatásos tűzoltók kerekeire állították a járművet, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A mentőszolgálat a sofőrt […]
2018-12-03

📺 A román követség előtt követelt autonómiát Székelyföldnek a Jobbik

A budapesti román követség előtt követelt területi autonómiát a Jobbik. Székely himnusz, beszéd, molinók, mécsesek és „Vesszen Trianon!” Flashmobot tartott a Jobbik Románia budapesti, Thököly úti […]
2018-12-03

Advent Hódmezővásárhelyen

Íme az adventi vasárnapok programja:
2018-12-03

A nap témája: Magyarországon több mint kétszer annyian szorulnak szociális tüzelőre, mint ahányan kapnak belőle

Mindez a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott jelentéséből derül ki. Az a 372 120 háztartás, amely elvileg 12 ezer forintos támogatásban részesülhet, nem biztos, hogy részesül […]
2018-12-03

A nap képe

A Makói Általános Iskola Almási tagintézményének csapata Budapesten járt: a Cyberjump trambulin parkban ugráltak, megcsodálták a Világ múmiái című kiállítás, a napot a Parlament megtekintése zárta. (fotó: Almási Iskola Makó […]
2018-12-03

A nap idézete

[ad 6] [ad 5] ,,Az élet, a mindennapok világa sokkal árnyaltabb és bonyolultabb, mintsem hogy győzelem-vereség és siker-kudarc kérdésévé egyszerűsödjön minden.” 33 éve született Cseh László, […]
2018-12-02

📺 Királyhegyesi család játszott a Mit tenne a gyereked? műsorában

Halászné Haiser Mária a férjével és kislányával vett részt a TV2 Mit tenne a gyereked? csütörtöki adásában. A műsorban óvodáskorú gyerekek vesznek részt különböző ügyességi, és […]
2018-12-02

Rejtélyes borosládák Hódmezővásárhelyen

Az önkormányzati cég ismeretlen célból pont most újít fel felhalmazott, ,,L” betűs borosládákat, a HMSZ Zrt. pedig a menetlevél szerinti 364 km-t 213 km alatt teljesítette. A hódmezővásárhelyi […]
2018-12-02

Istállókba kerültek a szürkemarhák és a bivalyok

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság állattartó telepein megkezdődött az állatok teleltetése – írja honlapján az igazgatóság. A KMNPI három nagy állattartó telepén (Kardoskút-Sóstó, Montág-puszta, Dévaványa) több […]
2018-12-02

Egy makói fiatal ruhákat lopott szegedi üzletekből

A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát egy makói fiatallal szemben, aki rövid időn belül kétszer lopott egy szegedi bevásárlóközpontból. A fiú 2018. október 16-án két pólót […]
2018-12-02

Két moldáv férfit találtak Kiszombornál

A Csongrád megyei rendőrök két határsértőt fogtak el Kiszombor külterületén. A rendőrök a férfiakat előállították. A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2018. december 1-én 14 óra 15 […]
2018-12-02

📺 A fideszes álhírgyárak bojkottjára szólít föl a Jobbik

Ha már a Fidesz nem hajlandó megtisztítani a közéletet. Tudatos tájékozódást kér a választóktól a legerősebb ellenzéki erő. “A kormány nem csak megrendeli azokat, de busásan […]
2018-12-02

Könyvesboltból mentettek macskát a Szegedi Cicamentők

A Szegedi Cicamentők Állatvédő egyesülete egy kemény napot teljesített szerdán. Egy Zsombón valószínűleg autóból kitett fiatal kutyust mentettek meg a főút mellől és helyeztek el ideiglenes […]
2018-12-02

A nap témája: Egy évvel is késleltetheti a családi házak szigetelését a munkaerőhiány

A családi házak tervezett szigetelését akár egy évvel is késleltetheti az építőipari munkaerőhiány a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation szerint. A vállalat közleményében kifejtette: a tavalyinál alig […]
2018-12-02

A nap képe

A Megváltozott Munkaképességűek és Nyugdíjasok Makói Közhasznú Egyesületének tagjai is ültettek fát pénteken. (fotó: Menyuke facebook)
2018-12-02

A nap idézete

[ad 13] [ad 2] ,,Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést, mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség!” 3 éve […]
2018-12-01

Fideszes vörös csillag került a Csongrád megyei önkormányzat névtáblájára

Ismert: a Csongrád megyei önkormányzat megvonta dr. Kiss Attila jobbikos képviselő mandátumát arra hivatkozva, hogy a képviselő internetes médiumot tart fönn. Szegedi sajtótájékoztatóján Tóth Péter és […]
2018-12-01

Lázár: szánalmas, hogy van, aki a polgármester után koslat és a parkoló kocsiját fotózza

Az egyszeri Fidesz-szavazó könnyen összezavarodhat: a térség országgyűlési képviselője védelmébe vette a rokkantparkolóba beálló makói polgármestert, míg az nem zavarja, hogy a hozzá közel álló média […]
2018-12-01

Megnyitott a makói jégpálya

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is két órás turnusokban csúszkálhatunk. Hétköznap 9 órától 14-ig az iskolák használhatják, valamint 17 órától jégkorong oktatás zajlik, csak 14:30-tól […]
2018-12-01

Advent idején is vigyázzunk családunkra, értékeinkre

Évente átlagosan 6-7 ezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, pedig ezek a tűzesetek könnyen megelőzhetőek lennének. Naponta átlagosan tizenöt lakástűzhöz kell kivonulniuk a tűzoltóknak országszerte. Ez a […]
2018-12-01

Kigyulladt egy faház Szegeden

A tűzoltók három vízsugárral elfojtották a lángokat. Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül hatvannégy négyzetméteres faház Szegeden, a Gyömbér utcában szombat délelőtt. A tűzesethez a […]
2018-12-01

Ez is kétharmad: az EP felszólította a magyar hatóságokat, adjanak magyarázatot a Gruevszki-ügyről

Az EP-képviselők csütörtökön véleményt alkottak Albánia, Macedónia és Montenegró uniós csatlakozásának jelenlegi helyzetéről, valamint megszavazták a macedón jogállamiságról szóló jelentést. Alapvetően pozitívan vélekednek Macedónia erőfeszítéseiről a […]
2018-12-01

A nap témája: A rossz étkezés még a koszos levegőnél és a ciginél is veszélyesebb

A szegényes étrend a megbetegedések egyik fő okozója világszerte, öt halálesetből majdnem egyért a nem megfelelő táplálkozás felelős – derült ki egy tanulmányból, amelynek készítői felhívást […]

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Sikeresen feliratkozott!

Egy ismeretlen hiba lépett fel. Kérjük próbálja újra!

A www.mcsipos.hu felhasználhatja a megadott információkat, hogy kapcsolatba lépjen Önnel és marketing célra használja fel azokat.