2018-05-27

📺 Saját szüleit ölte meg egy nő és társa Hódmezővásárhelyen

Kegyetlen emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen – jelentette be Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton sajtótájékoztatón, Szegeden. Harkai István, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság […]
2018-05-27

Zorán is fellép a makói szabadtérin

A Makói Nyár előadásait június 16-án, június 24-én, június 30-án és július 14-én rendezik a Hagymaház szabadtéri színpadán.
2018-05-27

Egy magyarcsanádi fiú elvette egy mentálisan sérült makói fiatal telefonját

Egy cselekvőképességében korlátozott fiatalember telefonját vette el egy magyarcsanádi fiú. A makói nyomozók a gyanúsítottat előállították és kihallgatták. Vele szemben kifosztás miatt indult eljárás. A 16 […]
2018-05-27

A 32 éves HÖK-vezér az Alkotmánybíróságig megy, hogy ne kelljen hátralépnie

Két beadvány érkezett az Alkotmánybíróság elé április folyamán a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata részéről. Nem nehéz kitalálni, hogy az évek óta jogi csatározást folytató Török Márk […]
2018-05-27

Nemzetközi embercsempész-hálózat tagjait vették őrizetbe Temesváron

Illegális bevándorlókat Szerbián, Románián és Magyarországon keresztül Nyugat-Európába juttató nemzetközi embercsempész-hálózat tagjait vették őrizetbe Temesváron – közölte csütörtökön a Tion.ro hírportál. A szervezett bűnözés és terrorizmus […]
2018-05-27

Kerékpártúra Kiszombor határában

Június 2-án, szombaton bicajos határtúra indul Kiszomborról.
2018-05-27

A nap témája: Egy tanulmány szerint a teljes magyar lakosság gazdagodik

A pénteki Világgazdaság a Blochamps Capital tanulmányára hivatkozva azt írja: bár „a teljes lakosság gazdagodik”, a legvagyonosabb réteg megtakarításai híznak a leggyorsabban, Vagyis akinek több pénze […]
2018-05-27

A nap képe

A Hagymatikum légi felvételen. (fotó: Makói Hagymatikum Fürdő facebook)
2018-05-27

A nap idézete

,,Jó akarok lenni mindenkihez. Átlépni önmagamon, átlépni önzésemen! Kinyílni, szeretni, élni! Nem hős akarok lenni, hanem jó.” 37 éve hunyt el Pilinszky János, a huszadik század […]
2018-05-26

11 jel, hogy Orbán Viktor tutira nem kereszténydemokráciát épít

“A modern kereszténység ugyanis a tisztelet és a szeretet kultúrájára épül, míg a Fidesz kommunikációja a fenyegetettség-érzetre, a folyton változó ellenségképekkel (kommunisták, liberálisok, migránsok, Soros, Brüsszel, […]
2018-05-26

📺 A borús időben is finom ételek készültek

Az esős idő dacára szép számmal voltak nevezők a grillfesztivál főzőversenyén szombat délelőtt.
2018-05-26

A Kihívás napja Makón

Idén május 30-án, szerdán rendezik a hagyományos Kihívás napi programokat. A felhíváshoz ezúttal is csatlakozott városunk és már éjfélkor elkezdődnek a sporttevékenységek.
2018-05-26

A Csongrád megyei közgyűlés elfogadta a főkapitány beszámolóját

Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok beszámolt a Csongrád Megyei Közgyűlésnek a megye 2017. évi közbiztonsági helyzetéről. A testület tagjai ellenszavazat nélkül fogadták el a beszámolót. A […]
2018-05-26

Négy határsértő egy román kamionban

Egy tehergépkocsi ellenőrzése során négy határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Velük szemben a román hatóságok járnak el. A román honosságú kamion […]
2018-05-26

Kicsinálta Botkát, most az MSZP budapesti elnöke lett Molnár Zsolt

Ismét Molnár Zsolt lett az MSZP budapesti elnöke – erősítette meg Hiller István a Népszavának. Korábban, 2012-2014 között már vezette a budapesti szervezetet. A szocialista politikus […]
2018-05-26

Ne hagyjuk veszni a lejáró SZÉP-kártyás pénzeket: fürdőbelépőt mindhárom zsebből vehetünk

Igyekeznie kell a cafetéria kártyával rendelkezőknek, ugyanis május végéig maradt idejük elkölteni a 2016-os év során feltöltött összegeket. Fürdőbelépő remek választás lehet, hiszen az a SZÉP-kártya […]
2018-05-26

A nap témája: 98 ezer magyar él az Egyesült Királyságban

A britek statisztikai hivatala összeszedte, hogy 2017-ben hány külföldi állampolgár élt náluk. Az Index vette észre az eredmények publikálását, az Egyesült Királyságban élő, Magyarországon született magyar […]
2018-05-26

A nap képe

Drimba Dávid, – aki Németországban focizik,- 10 vadiúj labdát és bójákat vitt a Maroslelei Általános Iskolába. (fotó: iskola facebook)
2018-05-26

A nap idézete

,,Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” 52 éve hunyt el Tamási Áron, Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.
2018-05-25

Marad a bárányhimlő elleni oltási program Makón

2016-ban döntött arról az önkormányzat, hogy ingyenesen biztosítja a védőoltást. Bár többször hirdették az akciót, nem jelentkezett annyi szülő, mint várták. Ennek ellenére a program 2018-ban […]
2018-05-25

Idén is támogatja a makói önkormányzat Tusványost

A XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) idén július 24-29. között lesz Tusnádfürdőn. Az önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 200 ezer […]
2018-05-25

Mégis találkozhat egymással Lázár János és Márki-Zay Péter?

Összejöhet Lázár János és Márki-Zay Péter találkozója – erről Facebook-oldalán számolt be Hódmezővásárhely független polgármestere. Ha minden igaz, akkor a volt miniszter is részt vesz majd […]
2018-05-25

Két holttestet találtak egy vásárhelyi házban

Hódmezővásárhelyen péntek hajnalban csaptak fel a lángok.  Füst áramlott ki egy hódmezővásárhelyi családi házból pénteken hajnalban. A járókelők észlelték az ablakon át gomolygó fekete füstöt, azonnal […]
2018-05-25

Nyugdíjasoktól lopott egy férfi

Békés, Csongrád, Jász-Nagykun Szolnok és Pest megyében lopott meg, fosztott ki időseket egy kunszentmártoni férfi. A rendőrség vádemelést javasol ellene. Időseket lopott meg, fosztott ki egy […]
2018-05-25

Köteles László csapatánál köthet ki a Fradi korábbi kapusa

A Transfermarkt és a Nordbayern egybehangzó információi szerint a 28 éves Megyeri Balázst a dán élvonalban szereplő, 12-szeres bajnok Köbenhavn szeretné megszerezni. A koppenghágaiak tavasszal hasonlóan […]
2018-05-25

📺 Sean Paul Szegeden zárja a nyarat

A dancehall zene királyának zenéjére rázhatjuk a nyár végén a Tisza-parton, ugyanis érkezik a Szegedi Ifjúsági Napokra Sean Paul. Jegyet még május 31-ig olcsóbban lehet kapni […]
2018-05-25

A nap témája: Orbánék július 20-ig keresztülverik az összes kétharmados törvényt a parlamenten

Orbán Viktor szerint az Országgyűlés július 20-ig elfogadja az alaptörvény-módosítást és a “Stop Soros” törvényjavaslatot. A miniszterelnök közlése alapján a nyugdíjasok jövőre is számíthatnak emelésre és […]
2018-05-25

A nap képe

A makói Figyi Coffee gyermeknapi meglepetéssel várta a legfiatalabbakat, így a Tulipán Utcai Katolikus Óvoda növendékeit is. (fotó: óvoda facebook oldala)
2018-05-25

A nap idézete

,,Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szégyeníteni kell, hanem gazdagítani.” 2 éve hunyt el Tempfli József, a nagyváradi római […]
2018-05-24

Letelepedési kötvénybiznisz: anyagilag is veszteség az országnak, de egyesek nagyon jól jártak

Amíg a kormány szavakban évek óta a bevándorlás ellen küzd, sikerült 20 000 migránst letelepedéshez juttatniuk pénzért. Noha a letelepedési kötvények 2013-as bevezetése óta csak a […]
2018-05-24

Hat makói és kiszombori, kettő apátfalvi cég a NAV eddigi legdurvább listáján

Frissült a NAV listája azokról a munkáltatókról, akik be nem jelentetten foglalkoztatnak munkavállalókat. Ezeknél a munkáltatóknál biztosan találtak kisebb vagy akár nagyobb problémát is az adóhatóság […]
2018-05-24

📺 Meglepő leletek Kübekházán

Rengeteg csigaházat találtak a régészek a kübekházi ásatáson. A honfoglalás korából származó leletekből arra következtetnek a régészek, hogy őseink fogyasztották ezeket az állatokat. Mint arról tegnap […]
2018-05-24

Irakiakat csempészett volna Csanádpalotánál

Egy bolgár férfi által vezetett kisteherautó ellenőrzése során hat határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Velük szemben a román hatóságok járnak el. […]
2018-05-24

A Tisza és a Maros torkolatánál termesztette a kendert

Több tucat indiai kendert termesztett egy férfi Algyő külterületén, a Tisza és a Maros torkolatánál. A nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat. Egy épp területbejáráson levő hivatásos […]
2018-05-24

A hazaárulás tankönyvi esete: 900 ezer forinttal támogatott az állam minden kötvényes migránst

Megkapta a G7 gazdasági hírportál az Államadósság Kezelő Központtól a négy év alatt kibocsátott összes letelepedési kötvény adatait. A kép egyszerre lesújtó és vérforraló.  A speciális […]
2018-05-24

📺 Bödőcs most a Ponyvaregénnyel figurázta ki a magyar valóságot

Bödőcs Tibor csütörtökön újabb videóval jelentkezett, ami ezúttal a Ponyvademokrácia címet kapta. A megnevezést természetesen a Ponyvaregény című film ihlette, a felvétel pedig a film egyik […]
2018-05-24

A nap témája: Hova már? Péntektől tovább drágul a benzin és a gázolaj

Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. – értesült az MTI piaci forrásokból […]
2018-05-24

A nap képe

Algyőn alakul a kikötő és a strand, javában zajlanak a munkálatok. Hamarosan az átadásra is sor kerül. (fotó: Algyő – algyo.hu facebook oldal)
2018-05-24

A nap idézete

,,Az emberi szeretet: az valami csodaszer. Attól a haldokló is talpra áll.” 32 éve hunyt el Dajka Margit, Kossuth-díjas magyar színművésznő.
2018-05-23

📺 Kinek hiányzik Lázár János?

Az azonnali.hu parlamenti körkérdéséből kiderül: az ellenzéknek nem hiányzik az országos politikától visszavonult Lázár János, és a kormánypártiak közül se mindenkinek. A fideszes Kósa Lajos kerek […]
2018-05-25

Marad a bárányhimlő elleni oltási program Makón

2016-ban döntött arról az önkormányzat, hogy ingyenesen biztosítja a védőoltást. Bár többször hirdették az akciót, nem jelentkezett annyi szülő, mint várták. Ennek ellenére a program 2018-ban […]
2018-05-25

Idén is támogatja a makói önkormányzat Tusványost

A XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) idén július 24-29. között lesz Tusnádfürdőn. Az önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 200 ezer […]
2018-05-20

📷 Veteránjárművek randevúztak Makón

A hétvégén rendezték a tizenkettedik Maros-parti randevú, nemzetközi veteránjármű találkozót. A gépcsodák megjelentek a sportcsarnokban, a Hagymatikumban, a múzeum és a Galamb iskola udvarán, Apátfalván és […]
2018-05-20

📺 Jobbik: a Fidesz-KDNP folytatja beképzelt politikáját, öt percre sem érdekelte őket a devizahitelesek ügye

A Jobbik az új parlamenti ciklusban is folytatja munkáját a devizahitel-károsultak helyzetének rendezése érdekében – mondta a Jobbik alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Z. Kárpát Dániel jelezte, a […]
2018-05-20

Öt gólt kapott itthon a Makó a SZEOL-tól

Már 0-4 is volt az eredményjelzőn, Babolek Zoltán gólja csak a szépítésre volt elég. Két fordulóval a vége előtt a még bennmaradó helynek számító 13. helyen […]
2018-05-19

Négy csapattal rajtolt a Makói Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság

A csapatok kétszer mérkőznek meg egymással pénteki napokon, 18 és 20 óra között. A küzdelmek tegnap kezdődtek, íme az eredmények: Olympic – Givaudan 3:2 (1:1) Kiszombor […]
2018-05-18

Szinte elkészült a levéltár, októberben hivatalosan is átadhatják

Helytörténeti szempontból óriási jelentőséggel bír, hogy továbbra is van telephelye Makón a Csongrád Megyei Levéltárnak. Az intézmény új épülete nagyjából elkészült a Petőfi parkban, műszaki átadás […]
2018-05-17

Folyamatosan lakásügyekkel keresik a polgármestert

Nem is csoda, hiszen Farkas Éva Erzsébeték eddig csak ígérgettek, hogy az országosan is tapasztalható lakhatási gondokat enyhítsék Makón. Megírtuk: Koji László, az Építési Vállalkozók Országos […]
2018-05-17

A tavaszi szerepléssel elégedett lehet a Makói Kézilabda Club férfi csapata

Az NB2-es Makói KC a 9. helyen végzett a 12. csapatos dél-keleti csoportban. Nagy György Sándor szakosztályvezetővel és Gera Norbert edzővel beszélgettünk az elmúlt idényről. A […]
2018-05-16

A fideszes sajtó azon pörög, hogy nem fideszes polgármesterek találkoztak

Botka László, Szeged MSZP-s, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely és Molnár Áron, Algyő független polgármestere együtt ebédelt Vásárhelyen. Sőt mi több, még Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő is […]
2018-05-16

2004, amikor Makó még virágos város volt

Makó 14 évvel ezelőtt Magyarország legvirágosabb városa címet, majd 2005-ben európai ezüstérmet nyert a virágos városok versenyében. Ettől a teljesítménytől most olyan messze vagyunk, mint Makó […]
2018-05-15

📷 Egy év elteltével is rendezetlen a Juhász Gyula tér

Közel egy évvel ezelőtt írtunk róla: Gáspár Sándor (MSZP), a Vertán-telep önkormányzati képviselője érdeklődött a városvezetéstől, hogy mik a tervek, elképzelések a Juhász Gyula térrel kapcsolatban. […]
2018-05-15

Magyar néptáncokból adtak ízelítőt a makóiak Pécskán

A pécskai városnapokon lépett fel a Forgatós Táncegyüttes. A Nyugati Jelen beszámolójából kiderül: a vasárnap délutáni program a tornyai Kalypsoland iskola kutyabemutatójával indult, este a folklóré […]