Makó 23,8 milliót kért az államtól rendelőfelújításra – nem kapott

A helyi önkormányzatokért felelős miniszter által meghirdetett pályázat beadásáról a május 29-i testületi ülésen döntöttek. Most kiderült, hogy a pályázatot elutasították.

A pályázat célja többek között az egészségügyi alapellátást szolgáló épület, vagy helyiség felújítása, fejlesztése. Ennek segítségével felújították volna a Tulipán utcai rendelő tetőszerkezetét, elektromos hálózatát, akadálymentes mosdót alakítottak volna ki és a belső burkolatokat kicserélték volna, valamint belső festés-mázolás szerepelt a tervekben.

Makó az adóerő-képessége alapján a 75%-os támogatási intenzitásba tartozik, így adták be a pályázatot. Ezáltal a kért támogatás 23,8 millió forint, az önerő 7,9 millió forint volt.

A testületi határozatok végrehajtása a szerdai ülésen került szóba. Ebben az olvasható, hogy a pályázat nem részesült támogatásban, de az önkormányzat kérelemmel fordult a miniszterhez a pályázat értékelésének felülvizsgálata tárgyában.

Ahogy lenni szokott, természetesen már maga a pályázat beadása is sikerként lett kommunikálva. Elég csak megnézni Farkas Éva polgármester bejegyzését, vagy a Makói Hírek c. közpénzből működő fideszes újság augusztus 15-i számát (aláhúzás tőlünk.)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Orosné Spák Hedvig a tiszta kampányban hisz

Én tiszta kampányt fogok folytatni, az biztos. Nem vagyok hajlandó a kesztyűt se eldobni, se felvenni – fogalmazott a Makói Csípősnek Orosné Spák Hedvig. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje azt vallja, kell egy nyugodt csapat, ami Makó érdekeit tartja szem előtt.

Tovább olvasom »