2017-09-19

A Csípős hírportál újra elérhető

Kedves Olvasóink! Az elmúlt napokban nem volt elérhető a Csípős hírportál, ugyanis tárhely-szolgáltatót váltottunk. Mától kezdve azonban újra az eddig megszokottak szerint érhető el az oldal. […]
2017-09-01

Fidesz-közeli cégek végezték a vízminőség-javító program kivitelezését

Az ivóvízminőségjavító-program kivitelezését a KEVIÉP- A-HÍD konzorcium végezte. Érdemes utánanézni ennek a két vállalatnak, mivel foglalkoznak még. Az A-HÍD Építő Zrt. a HÍD-csoport tagja, fő profiljuk […]
2017-09-01

Letölthető a Makói Levéltár legfrissebb fondjegyzéke

Az Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltára letölthetővé tette a legújabb fondjegyzékét interneten, amelyet bárki szabadon átnézhet. A fond szó a levéltári terminológia talán […]
2017-09-01

Csak a szokásos: most a Hódmezővásárhely – Szeged tram-train lett drágább

Pedig még meg sem kezdődött a munka. Az eredetileg tervezett 6,2 milliárd forintnál jóval drágábban, 8,9 milliárdért vállalja a közbeszerzésen győztes Strabag vasútépítő Kft. és TRSZ […]
2017-09-01

A nap témája: Ismét emelték a nyugdíjkorhatárt

Az első félévben 17 ezerrel csökkent a nyugdíjasok és csaknem 30 ezerrel a korhatárt elért nyugdíjasok száma – derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataiból. Ez […]
2017-09-01

A nap képe

A Natura Marosmenti Művésztelep zárókiállítás a makói múzeumban 2017. augusztus 20-án. (fotó: József Attila Múzeum facebook)
2017-09-01

A nap idézete

,,Nem tudom, ma már milyennek kellene lennem. Azt hiszem, itt a baj. Azelőtt bárminő voltam, mindenképp jó volt.” 145 éve született Brüll Adél, Léda néven Ady […]
2017-08-31

Makó biztonságban van a migránsoktól

Bár Makó környékén 176 migránst fogtak el augusztus 1–27. között, a rendőröknek nincs többlet munkájuk és a bűnesetek száma sem nőtt meg – nyugtatott meg mindenkit […]
2017-08-31

Zajlik a felkészülés a Makói KC-nál

A makói csapat augusztus első hetében alapozással készült a bajnokságra és csak augusztus 17-én tért át a labdás edzésekre. A csapatnál néhány játékos hiányozni fog az […]
2017-08-31

11 afgán jelent meg Nagylaknál

A Csongrád megyei rendőrök 11 illegális migránst fogtak el Nagylak közelében. A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2017. augusztus 30-án 23 óra 35 perckor fogták el a […]
2017-08-31

Jármű-tűz az Igási úton

Szerdán egy esethez riasztották a makói tűzoltókat. Kora délután Makón, az Igási úton egy kombájn termény – felhordó egysége füstölt. A kiérkező makói hivatásos egység egy […]
2017-08-31

Nagy a baj a védőnői hálózattal: 171 ezer embert érint

Rengeteg a betöltetlen álláshely, sok helyen csak a helyettesítés maradt. A Jobbik a védőnők helyzetének megoldását sürgeti. Vágó Sebestyén, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti […]
2017-08-31

“Sokkolt hallgatók és oktatók sorakoznak” – lesújtó kritikát kapott a Neptun

Évek óta hallani hallgatói és oktatói véleményeket az oktatási kormányzat által évek óta erőből tolt Neptun elektronikus tanulmányi rendszerről. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) digitális kultúrával is […]
2017-08-31

A nap témája: Idén 54 ezer forintba kerül a tanévkezdés az általános iskolában

Középiskolában 67 ezer, a felsőoktatásban már több mint 130 ezer forintba kerül a tanévkezdés. Az általános iskolás gyereket nevelő családok a tavalyi 64 ezer forint helyett […]
2017-08-31

A nap képe

A tizedik Csókási találkozó 2017. augusztus 27-én.
2017-08-31

A nap idézete

,,Élni akarok, mert nem tudom, odaát szerethetlek-e?” 64 éve született Károly György, magyar költő, író.
2017-08-30

Jövőre 2×10 ezer forint támogatást kapnak a makói idősek

Az önkormányzat által adventkor adott 5 ezer forint értékű Erzsébet-utalvány a duplájára nő, valamint húsvét előtt is kapnak, szintén 10 ezret. Reméljük, hogy fideszes üdvözlőlap ezúttal […]
2017-08-30

Nem jelent veszélyt a migráció, határozatlan időre bérel a Kígyó Patika, 10 ezret kaphatnak a nyugdíjasok – testületi ülés volt Makón

Az illegális migránsok miatt nem nőtt meg a bűnesetek száma Makón és a környéken; határozatlan időre bérli üzletét a Kígyó Patika; a nyugdíjasok pedig 5 ezer […]
2017-08-30

Erős és büszke: az egészségügyi kiadások terén is a lista végén kullogunk

Hétszer annyi pénz jut egy luxemburgi polgár kórházi ellátására, mint egy magyaréra. Az Európai Unió tagállamai összesen közel 1058 milliárd eurót, az unió GDP-jének 7,2 százalékát […]
2017-08-30

Kedd este Nagylaknál jöttek a migránsok

A Csongrád megyei rendőrök 18 illegális migránst fogtak el Nagylak közelében. A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2017. augusztus 29-én 22 óra 30 perckor fogták el a határsértőket a […]
2017-08-30

10 milliós Volvo Kiszomboron

A magyar rendőrök a svájci hatóságok által körözött Volvo-t foglaltak le Kiszomboron. Egy Volvo típusú autó sofőrjeként, Kiszombornál akarta elhagyni az országot egy szlovák állampolgárságú férfi […]
2017-08-30

Megújul a Maros-híd

Jelentős hídfelújítási programot indított el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A TED-en megjelent felhívás szerint a közútkezelő országszerte hat közúti híd fejlesztéséhez keres kivitelezőt – írja […]
2017-08-30

Több mint háromszáz hallgató került be a Szegedi Tudományegyetemre a pótfelvételin

Háromszáztizenhat hallgató került be a Szegedi Tudományegyetemre a pótfelvételi eljárásban. A tanévet az SZTE-n megkezdő új hallgatók száma így várhatóan meghaladja a hétezret. A 2017 szeptemberében […]
2017-08-30

A nap témája: 9 hosszú hétvége lesz jövőre

2018-ban sok munkaszüneti nap esik hétköznapra, így szám szerint kilenc hosszú hétvégével számolhatunk ebben az évben. Ezek közül több is négy napos lesz. Rögtön január 1-e […]
2017-08-30

A nap képe

A bonchidai Bánffy-kastély maradványai, Makótól több mint 300 kilométerre.
2017-08-30

A nap idézete

,,Az igazi művészt nem kötik gúzsba a meglévő szabályok, ő nem vesz át egy megmerevedett sémát, hanem önmagából alakít ki egy új világot, s ennek felállítja […]
2017-08-29

Egy teljesült ígéret: rendbe tették a Ráday játszóterét

Több hónap után eltűnt a gaz, helyette pedig végre áll a kerítés a játszótér és az út között. Mint megírtuk: a makói Móra Ferenc Attila beszélt […]
2017-08-29

Erdélyben jártak a kiszombori honismeretisek

Önköltségi alapon, 4 napos kirándulást szervezett a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör augusztus 24–27. között. A több mint 40 fős csapat Kolozsvárt és környékét nézte meg. […]
2017-08-29

Tizenkét illegális migránst fogtak el Kiszombornál

A Csongrád megyei rendőrök 12 illegális migránst fogtak el Kiszombor közelében. A Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2017. augusztus 29-én, 0 óra 5 perckor 12 határsértőt fogtak […]
2017-08-29

11 meccs vár férfi kézilabdázóinkra ősszel

A 2017/18-as szezonban is az NBII dél-keleti csoportjában szerepel a Makói Kézilabda Club férfi csapata. Mutatjuk a sorsolást! 1. Túrkevei VSE – CONTITECH Makói KC Felnőtt: […]
2017-08-29

A polgármesteri közösség is a bérunió mellett

A Magyar Polgármesterek Közössége (MPK) támogatja a Jobbik bérunióval kapcsolatos kezdeményezését – erről írt alá együttműködési megállapodást csütörtökön Siófokon Lengyel Róbert független siófoki polgármester, az MPK […]
2017-08-29

Mégsem csinálnak fizetős sörfesztivált Szegeden

Elég sokan nem értették, hogy egy alapvetően ingyenes köztéri jellegéről ismert sörfesztivált miért akarnak most első alkalommal fizetőssé tenni a szervezők. A szervezők Facebook-oldalukon közölték: “meggondolták” […]
2017-08-29

A nap témája: Magyarország a 74. veszélyeztetett ország az online térben

A kibertérben lévő exploit csomagok jelentősen megváltozatták az idei kiberfenyegetések jellegét. Mi az az exploit csomag? Az exploit olyan malware, amely egy szoftver hibáit kihasználva megfertőzi […]
2017-08-29

A nap képe

Évadzáró medence party a Királyhegyesi Napsugár Óvodában. (fotó: óvoda facebook)
2017-08-29

A nap idézete

,,Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. Ha még ma megteheted, hogy valamit holnapra halassz, el ne mulaszd elhalasztani.” 79 éve hunyt el Karinthy Frigyes, magyar író, […]
2017-08-28

Dr. Kiss Attila szerint a vállalatok dolgozóit is megilleti a nyugat-európai bérszínvonal

Portálunk interjút készített a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjével, dr. Kiss Attilával. Az elmúlt hetek témáiról kérdeztük, így szó volt a párt béruniós kezdeményezéséről és a gyermeküdültetésről. A napokban […]
2017-08-28

Új helyre költözött a BEMER terápia Makón

2017 augusztusától a Liget utca 1/d szám alá költözött a Bemer terápiás kezelés. Mi is ez pontosan? A “BEMER” szó jelentése: ,,Bio-Elektro-Mágneses-Energia-Reguláció”, vagyis a BEMER mágnesterápia a hagyományos […]
2017-08-28

Elvitte a Szentlőrinc a 3 pontot Makóról

Továbbra is nyeretlen a Makói Futball Club az NBIII közép csoportjában: hétvégén a Szentlőrinc SE 2-1-re tudott nyerni a Vasas-pályán. A fiúk három forduló után a […]
2017-08-28

A csanádpalotai férfi elütötte a gyalogost Makón – vádat emeltek ellene

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a csanádpalotai férfival szemben, aki tavaly novemberében Makó belterületén ütött el egy gyalogost – közölte az ügyészség. […]
2017-08-28

Ma 13 illegális migránst fogtak el Kiszombornál

A Csongrád megyei rendőrök 13 illegális migránst fogtak el Kiszombor közelében. A csoport tagjait előállították. A Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2017. augusztus 28-án, 0 óra 30 perckor 13 határsértőt fogtak el […]
2016-01-30

A németek negyven százalékának már elege van Merkelből

Egy pénteken ismertetett felmérés szerint Németországban a lakosság csaknem 40 százaléka szerint Angela Merkel kancellárnak távoznia kell menekültpolitikája miatt. A Focus című hírmagazin megbízásából készített közvélemény-kutatás […]
2016-01-28

Az Európai Bizottság lebuktatta Lázárt

Lázár János korábbi állításaival szemben az Európai Unió kifejezetten a lakossági épületek energiahatékonyságának növelésére biztosítana forrásokat, ami az eredeti szándék szerint ötvenezer lakás modernizálását tenné lehetővé. […]
2016-01-27

Egyre korruptabb hazánk

Visszaesett hazánk a korrupciós rangsorban. Nemcsak, hogy az uniós mezőny végén kullogunk, de már a legtöbb régiós ország is lehagyott bennünket. Beérett a kormány munkája: hazánk […]
2016-01-26

Itt a vége Schengennek

Ez a hétfő jó eséllyel úgy fog bevonulni a történelembe, mint az a nap, amelyen hivatalosan is elkezdődött a schengeni egyezmény felszámolása. A “Game over” még […]
2016-01-26

Eurovízió: az első elődöntőben lép színpadra először a magyar előadó

Magyarország képviselője az első elődöntőben, azaz május 10-én lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban – derült ki a svéd fővárosban a Városházán tartott hétfői hivatalos sorsoláson. […]
2016-01-24

Európa legpofátlanabb korrupciós botránya? Megoldották okosba az ellenőrzésre lehívott uniós lóvét

Fennáll a gyanú, hogy a magyar ellenőrök megcsapolták a közbeszerzések szabályosságának kontrolljára adott uniós pénzeket – állítja az Európai Csalás Elleni Hivatal – számol be a […]
2016-01-08

Tömeges szexuális erőszak: Svájcban, Ausztriában, Finnországban is

Egyre több áldozat jelentkezik a szilveszteri molesztálások miatt immár nem csak Németországban, de Ausztriában és Svájcban is.  A hamburgi rendőrség szerint csütörtökig 70 feljelentést tettek a […]
2016-01-05

Betegséghez is vezethet, ha nem pihen az agy

Ha szelektálatlanul próbáljuk habzsolni az információt, akkor az agy nem képes megfelelően eltárolni azt, s az információkból nem lesz eredeti gondolat. Ha csak gyűjtögetjük az információt, […]
2015-11-24

Meghökkentette a liberálisokat a lengyel kormány! Eltávolították az EU-zászlót a sajtóteremből

Eltávolították az Európai Unió zászlaját a lengyel kormány sajtóértekezleteinek otthont adó teremből – figyeltek fel rá kedden Varsóban az újságírók, akik itt találkoztak az ország miniszterelnökével […]
2015-11-21

Vona7 – Megfojthatja Európát a félelem

Magyarország terrorveszély szempontjából nem kiemelt ország, ám Európa öngyilkos politikát folytató vezetői folyamatosan emelik ennek kockázatát. Az Iszlám Állam az emberek félelmére épít, ennek nem szabad […]