2018-10-19

A 2020. január 1. után születetteknek tilos lesz a dohányzás

Lázár János kezdeményezni fogja, hogy azok, akik 2020. január 1. utána születnek Magyarországon, ne vásárolhassanak dohányterméket. Az abszolút tilalom célja, hogy Magyarország a világon elsőként füstmentes ország […]
2018-10-19

Döntésre vár a villamosítási pályázat

Huszonöt tanyatulajdonosnál köthetik be az áramot, ha az irányító hatóságnál pozitívan bírálják el Vásárhely pályázatát. Siker esetén erre közel 60 millió forintot költhetnek a városban, az […]
2018-10-19

Makovecz Imre-kiállítás nyílt Mongóliában

Makovecz Imre Kossuth-díjas építész munkásságát bemutató kiállítás nyílt „összekötni az eget és a földet” címmel hétfőn a Mongol Festőművészeti Galériában, Ulánbátorban – tájékoztatta a Magyar Művészeti […]
2018-10-19

Egy hétvégi ház és a mellette lévő szemét gyulladt ki Lesiben

A lakó nem sérült meg a tűzesetben. Egy hatvan négyzetméteres épület, valamint a körülötte felhalmozott szemét égett teljes terjedelmében csütörtökön délután Makón. Öt órakor riasztották a […]
2018-10-19

Pénztárcatolvajok rendőrkézen

  A rendőrök 24 óra alatt két nőt is előállítottak lopás miatt. Egyikük egy földeáki szórakozóhelyről egy vendég, a másik gyanúsított egy szegedi üzletből egy vásárló […]
2018-10-19

Még Polt Péterék is szervezett bűnözéssel gyanúsítják a fideszes képviselőt, bukhatja a mentelmi jogát

  Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György mentelmi jogának a felfüggesztésére tett indítványt. A vád: bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési […]
2018-10-19

Levelet kapott Vona a Lokál kiadójától: sajnálatukat fejezik ki

  “Szerintetek ennyi elég?” – ezzel a kérdéssel posztolta ki Facebook-oldalára Vona Gábor azt a levelet, melyet a Modern Media Group Zrt., a Lokál és a […]
2018-10-19

A nap témája: Tízből nyolc magyar szerint előnyünkre vált az EU

Egyértelmű és növekvő az Európai Unió támogatottsága a tagországokban, a megkérdezettek 68 százaléka hasznos dolognak tartja hazája tagságát, ami a legmagasabb arány az elmúlt 35 évben […]
2018-10-19

A nap képe

  A múlt héten a kukorica és a paprika feldolgozásával kapcsolatos hagyományokat mutatták be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. (fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark facebook)
2018-10-19

A nap idézete

,,Amint megy előre az élet, megizmosodnak, megerősödnek a tulajdonságok, a jók és a rosszak egyaránt.” 71 éve született Bánsági Ildikó, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- […]
2018-10-18

Lázár János is megszavazta a lakástakarékok állami támogatásának eltörlését

Ne legyenek illúzióink, az összes fideszes parlamenti képviselő, így a Csongrád megyei négyes választókerület képviselője, Lázár János is támogatta a Családok Évében a kevésbé családbarát lépést. […]
2018-10-18

Díjazták a doktornőt

Dr. Dányi Ilona háziorvos kapta a legtöbb szavazatot, így ő lett Vásárhelyen a negyedév egészségügyi dolgozója – közölte a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata. A doktornő az […]
2018-10-18

Makón ingyen juthatunk komposztáló edényzethez

Az elmúlt hetek lakossági fórumain problémaként jelentkezett a zöldhulladék kezelése.  Czirbus Gábor alpolgármester facebook oldalán azt írja: a földeáki úton található hulladékátrakó állomáson minden makói lakos, […]
2018-10-18

Tervek és megvalósulás

  Az Építészek Világnapja alkalmából Ez van címmel nyílt kiállítás Hajós Tibor építész munkáiból, október 12-én délután a szegedi NKM Galériában. A Pro Architectura-díjas építész kiállítását […]
2018-10-18

Marihuána egy makói kertben

  Három férfi ellen indult eljárás, akik egy makói ingatlanban indiai kendert termesztettek. A Csongrád megyei rendőrök 2018. október 16-án valamivel 11 óra után jelentek meg […]
2018-10-18

Két szegedi üzletből akart ruhát lopni egy makói fiatal

  Egy szegedi bevásárlóközpont egyik üzletéből nadrágot vitt el egy makói fiatal. A gyanúsított ezután egy másik boltból is lopott, ekkor azonban tetten érték. A fiú […]
2018-10-18

Mindenki nyugodjon le: a lakástakarékokat kinyíró Bánki Erik szerint ,,majdnem biztos”, hogy ,,lesz valami” helyettük

A parlament Gazdasági bizottságának elnökeként ő terjesztette be a rekord gyorsasággal átvert módosítást, amely az állami támogatását megvonta, így lényegében halálra ítélte az egész üzletágat és […]
2018-10-18

Ismét suliban jártak az állatvédők

Ásotthalmon, a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégiumban jártak az Országos Állatvédelmi Alapítvány munkatársai kedd délután. A cél az volt, hogy megszólítsák a fiatalokat a […]
2018-10-18

A nap témája: Állítólag mégis kirúgnak 9 ezer embert a közszférából

Állítólag létezik egy Karrier Híd Program elnevezésű kormányzati előterjesztés, amely a tömeges leépítés különböző módjait taglalja. Az eredetinek tűnő anyag az Index birtokába került, igaz, még nem […]
2018-10-18

A nap képe

  Családi-lajstrom rajzpályázat eredményhirdetése a makói gyermekkönyvtárban, az Országos Könyvtári Napok programjaként. (fotó: Makói Gyermekkönyvtár facebook)
2018-10-18

A nap idézete

,,Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.” 87 éve hunyt el Thomas Alva Edison, amerikai elektrotechnikus, üzletember, a fonográf és az izzólámpa feltalálója, […]
2018-10-17

📺 Vasdarabok állnak ki a Pozsonyi utcai útalapból

  A Pozsonyi utca egyik lakója kereste meg oldalunkat, mondván nem kitaláció az útalapban található vasdarab. Dömötör Attila szerint teljesen máshogy kellett volna megcsinálni az utat, […]
2018-10-17

,,Nem a városért dolgozik”: a vásárhelyi rendőrkapitánnyal egyeztetett a polgármester

  Szabó Zsolt rendőrkapitánnyal folytatott egyeztetést Márki-Zay Péter polgármester, Szilágyi Zsolt, a közterület-felügyelet vezetője és Dombi-Kiss László koordinátor – közölte a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata. Két […]
2018-10-17

Szentpéteri Csilla és barátai jótékonysági koncertet szerveznek a makói kórház sürgősségi osztályáért

  Szentpéteri Csilla makói születésű zongoraművész-zeneszerző a tavalyi nagysikerű jótékonysági koncertje után idén, 2018. november 25-én, vasárnap 16 és 19 órakor ismét jótékonysági látványkoncertet szervez, melynek […]
2018-10-17

📺 Hiába kérték Ádert sátrat verve a Sándor palota előtt jobbikos fiatalok

Sátrat vertek a Jobbik Ifjúsági tagozatának aktivistái a Sándor palota előtt, hogy így tiltakozzanak az otthonra vágyó fiatalok arcul csapása, a lakástakarékok kivégzése ellen.  Nem várt látványosság […]
2018-10-17

Két férfi megvert egy helyi lakost a szegedi rakparton – vádat emeltek ellenük

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik tavaly nyáron életveszélyesen bántalmaztak egy helyi lakost Szegeden, a rakparton – írja honlapján az […]
2018-10-17

Az óra okos volt, a tolvaj nem

Okosóráért ment az áruházba, de fizetni nem akart érte egy algyői férfi. Lopás miatt indult ellene eljárás. A férfi 2018. október 15-én valamivel 12 óra után […]
2018-10-17

Jótékonysági koncert Kiszomboron

  Péntek este fellép többek között az M-Jam, az Acélhang férfikórus, a ferencszállási Kukutyini Tánccsoport és a Dolce Dance táncosai. A bevétel a Kiszomborért Alapítványhoz kerül.
2018-10-17

📺 A nap témája: A Családok Éve – A Fidesz sajnál évi 72 ezer forintot a lakásra gyűjtőktől

  A közvélemény által történt megismeréstől a kihirdetésig 32 óra 15 perc telt el. A Magyar Közlönyben kedd este 19 óra 10 perckor kihirdették a lakás-takarékpénztárakon keresztül […]
2018-10-17

A nap képe

  Zajlanak az iskolaelőkészítő foglalkozások a Makói Katolikus Általános Iskolában. (fotó: Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda facebook)
2018-10-17

A nap idézete

,,Amikor beléptünk ebbe a boltba, akkor láttam életemben először Elvis lemezt, ahol fekete-fehérben, gitárral a kezében tátott szájjal áll. Ez olyan hatással volt rám, hogy én […]
2018-10-16

📺 Mi is megpihenhetünk a tölgyfa alatt, akárcsak Juhász Gyula

  Zeitler Ádám, jobbikos önkormányzati képviselő felvetése nyomán az önkormányzat parkosította a Juhász Gyula emlékfa környékét. Erről kedden tartott sajtótájékoztatót a képviselő és Farkas Éva Erzsébet […]
2018-10-16

Amerikai futball mérkőzés lesz Makón

A Vasas-pályára a dunakeszi VSD Rangers érkezik szombaton. A belépés ingyenes. A makói-szegedi CFS Guardians Amerikai Futball Club 2018.10.20-án, 15 órától első amerikai futball mérkőzését rendezi a Rangerssel, […]
2018-10-16

Panaszkezelési munkatárs a polgármesteri hivatalban

A hódmezővásárhelyi hivatal működésével kapcsolatos panaszokat kezeli és az ügyintézésben segít. A polgármesteri hivatal működésével kapcsolatos panaszok kezelésében, valamint a hivatali ügyintézés során való eligazodásban 2018. […]
2018-10-16

Pályázat az ö-ző nyelvjárás ápolására

Az úgynevezett ö-ző nyelvjárás ápolásáért és megőrzéséért hirdetett pályázatot a hódmezővásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesület. “Azért tartjuk fontosnak möghirdetni minden évben az ö-ző tájnyelvi pályázatunkat, hogy […]
2018-10-16

Lénárd kiszagolta

Röszkénél próbált 62,5 millió forint értékű kábítószert becsempészni egy szerb férfi. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének […]
2018-10-16

Lakótelepi lakásokban 23 macskát és 2 kutyát tartottak

  Két lakótelepi lakásban összesen 23 macskát és 2 kutyát tartott két nő Békéscsabán. Az állatokat nem etették, nem itatták és nem gondozták rendesen. A rendőrség […]
2018-10-16

Még a 973 milliós kárt okozó cégük felszámolásán is nagyot kaszálnak Simonkáék

  Egyre nő a gyanúsítottak száma a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában álló Magyar Termész TÉSZ Kft.-t érintő eljárásban, de a bedőlt társaság vagyona már […]
2018-10-16

A Csanádi pusztákra megérkeztek az első téli vendégek

  A szikes puszták jellemző téli madárfajainak első hírnökei már megérkeztek a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira. A Csanádi-pusztákon a napokban felbukkant egy kis sólyom, és egyre […]
2018-10-16

A nap témája: Tanulmányban bizonyították be, 2010 óta egyre gyanúsabbak a közbeszerzések

2005-től 2018 augusztusáig az összes közbeszerzést megvizsgálták a Korrupciókutató Központ munkatársai: összesen több mint 193 ezret. A közbeszerzések dokumentálásában Orbánéknak sikerült előrelépni: 2010 óta kevesebb az […]
2016-01-23

Autók kaptak lángra a városházánál

Szombat virradóra egy mikrobusz és két személyautó gyulladt ki a makói városháza Úri utca felőli oldalánál. A tűz oka egyelőre ismeretlen. A bejelentés 5:50-kor érkezett. A […]