Nem is sejtettük, milyen hálásak lehetünk a kormánynak

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az emberbe még egy borús hétvégi este is belecsaphat a felismerés, hogy milyen hálás lehet kormányának, amiért az oly sok remek intézkedést hozott. 

Például annak köszönhetően, hogy felszabadult a vasárnap, jelentősen megnőtt a túrázók száma.

Ezt mondta Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke szombat este a közmédia A Kékkör napja – Sok millió lépés Magyarországon című természetjárást népszerűsítő tematikus napjának zárásaként.

Az Országos Kékkör turistaútvonal egyébként szeptember végére újult meg teljesen, de biztos nem emiatt nőtt a túrázók száma, hanem mert zárva van minden bolt.

Az újítás egységesíti a három Kéktúrát, ezzel Európa egyik legmodernebb és leghosszabb, egyedülálló, egységes kékjelzésű, 2550 kilométeres turistaútvonala jött létre, amely körbejárhatóvá teszi az országot.

A három éven át tartó fejlesztés keretében több mint 210 helyszínen zajlott felújítás: a nyomvonal megtisztítása mellett turistaházak, hidak, kilátók, források, pihenőhelyek épültek, illetve újultak meg, kerékpáros útvonalakat jelöltek ki. Újrafestették a jelzéseket, tízezer információs táblát helyeztek ki, emellett elvégezték az útvonal GPS-alapú felmérését is.

…hogy mennyi mindenről maradnánk le, ha vasárnap is vehetnénk kaját!

(alfahír.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá