Helytörténészekre emlékeztek a honismeretisek

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Szokásos havi találkozóját tartotta ma délután a Makói Honismereti Kör. A résztvevők Szirbik Miklóssal, városunk első történetírójával és Kelemen Ferenccel, újságíróval, tanárral, helytörténésszel foglalkoztak. 

57064602

Szirbik Miklós 1781-ben született, egész munkássága Makóhoz kötődik. – Mi is helytörténettel foglalkozunk, ezért fontos, hogy megismerjük őt – árulta el Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna, a Honismereti Kör vezetője. Mint elmondta: a Szirbikről elnevezett egyesület idén alakult meg, ez egyfajta bevezetés az egykori lelkész tevékenységébe.

58427181

Kelemen Ferencről Siket István László tartott előadást; a Kunágotáról származó helytörtész százhuszonöt éve született. Makóra 1920-ban jött egy komoly első világháborús sérülés után, talán kíváncsiságból, ám áldatlan állapotokkal találkozott. – A vasútállomáson vagonokban laktak az emberek és a Korona is zsúfolt volt, végül egy kiskocsma magánszállásánál talált fekvőhelyet – meséli Siket. Később kultúrtitkárként rengeteg tett az analfabetizmus felszámolására, különórákat adott, cikkeket írt, tagja volt a Múzeum Baráti Körének és megismerte József Attilát és Juhász Gyulát is. 1973-as halálakor Szalma István igazgató mondta a gyászbeszédet.

A Makói Honismereti Kör a helytörténeten kívül foglalkozik szokásokkal, hagyományokkal, személyekkel, illetve évente kiadja a Makói Honismereti Híradó című újságot.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá