Blog: Költözünk

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

[ad 1]

Veres Gabriella, 2015. december 3.

Azt mondják, aki elhagyja hazáját hazaáruló lett, akkor ezek szerint én azzá váltam. Bár nem érzem úgy,de persze nézőpont kérdése. Már több mint egy hónapja Németországban élünk és őszintén megmondva eddig nem bántuk meg. A párom augusztusban indult útnak kideríteni mi az igazság a sok szóbeszédből, hogy aki Németországban dolgozik az megél rendesen. Ősszel mi is követtük és egy röpke 12 órás kocsikázás után meg is érkeztünk  Németországba,annak is a keleti országrészébe, Mansfeldbe. Reggel hatra értünk oda, de nem voltunk álmosak egyáltalán, mert elvarázsolt a kisváros teljesen. Szerelem volt első látásra. Mivel alföldi vagyok (voltam) az itteni lejtős utcák azonnal megtetszettek. Hiába esett az eső, én szakadatlanul sétálgattam és csodáltam meg a szebbnél szebb épületeket és természetesen a város fölött álló várat. Úgy áll a domb tetején mintha védelmezné a város lakóit. Minden nap megcsodálom azóta is.

12140701_908654035837518_3274952896008966916_n

A ház amiben lakunk egy háromszintes, régi gerendavázas épület, aminek van egy különös bája. Itt ezeket az épületeket nem lebontják, hanem amelyiket csak lehet felújítják. Persze vannak új építésű házak is, de a város általam eddig megismert részén a régi stílus a jellemző. A mi szobánk a tetőtéri nagy szoba egy kis terasszal, ahonnan gyönyörű a kilátás a dombokra. Sőt most, hogy lehullottak a fák lombjai olyan dolgokat is lehet látni, amiket eddig a levelek eltakartak. Ma egy mókust sikerült megpillantani, amint egyik fáról a másikra suhant. Rengeteg madár él itt, kezdve a cinkéktől egészen a nagy ragadozókig.

Az emberek eddig csak barátságosak voltak velünk pl. a városházán amikor bejelentettük a lakcímet a párom előadta nem tökéletes német nyelven, hogy mit szeretnénk és a hölgy próbált azon a szinten megfogalmazni mindent, hogy megértsük. Sikerült elintézni, ugyanúgy mint a fiunk iskolai beíratását is. Ott is nagyon türelmesek voltak és az igazgató személyesen vezetett végig bennünket az iskolán. A fiunk igaz itt csak másodikos (Magyarországon harmadikos volt), de mivel otthon két tannyelvű iskolába járt, így itt maradt ugyanez. Kicsit meglepő,hogy németül és angolul is tanul, saját lektora van angolból (az angolt tanulta otthon is). A német teljesen új neki, de az iskolatársak segítenek neki. Ma épp amikor mentem érte láttam,hogy két kislány odaszalad hozzá és felteszik a következő kérdést: was ist das?, magyarul mi ez és mutogatnak a szemükre fülükre stb. Nagyon szeret iskolába járni, már voltak kirándulni a szomszédos városba,ahol még a mikulás is megjelent.

Egy vasárnap felsétáltunk hármasban megnézni a várat, s miután kigyönyörködtük magunkat, bementünk egy üdítőre a várban található souvenir boltba. A hölgy miután meghallotta, hogy a páromnak nem a német az anyanyelve megkérdezte, hogy honnan jöttünk, a válasz persze Magyarországról. Úgy felderült az arca,hogy meg is lepődtünk. Ezek után elmesélte, hogy van egy kolléganője, aki szintén magyar és fel is emelte a telefont, hogy lehívja de sajnos épp Lipcsében volt.

A fiunk megkapta az üdítőjét, egy kulcstartót és egy ráadás csokit is a hölgytől, aki a lelkünkre kötötte, hogy máskor is menjünk fel hozzá. Lehet egy ilyen szíves invitálásnak ellenállni? 🙂

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá