Így lettek hazaárulók a szocialisták

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

[ad 1]

Csongrád városában tartotta legutóbbi közgyűlését a Csongrád Megyei Önkormányzat. Az ülésen döntöttek többek között a brüsszeli kvóták és a visszatoloncolások elutasításáról, leszámítva a szocialistákat, akik nem szavaztak.

Pénteken megszavazták a Megyei Önkormányzat idei forrásait, mely 254,4 millió forint; a foglalkoztatás is szóba került, melynek eredményképpen egy zártkörű vitanapot fognak tartani a témáról, hogy a TOP-os pályázatokból mit lehetne megvalósítani. Meghallgatták a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft. üzleti tervét, valamint döntöttek arról, hogy Csongrád Megye Díszpolgári címét idén Kondé Lajos püspöki helynöknek adományozzák.

Legfontosabb témaként állást foglaltak a betelepítési kvótával kapcsolatban. Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere úgy fogalmazott: aki a sürgősségi előterjesztést nem fogadja el, az hazaárulást követ el.

Ezt követően a négytagú MSZP-frakció nem nyomott ,,igent”, ,,nemet”, de még  ,,tartózkodást” sem, egyszerűen nem szavaztak.

(fotó: Toroczkai László facebook oldal)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares