Teltház várta Buzást a Koronában

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

Hétfőn tartotta nőnapi rendezvényét az MSZP makói szervezete. Jelen volt többek között Varga Péter megyei képviselő, Gáspár Sándor jelenlegi, Kiss Imréné és Molnár László volt önkormányzati képviselők, valamint dr. Buzás Péter, korábbi polgármester, aki köszöntötte a jelenlévőket. Műsort Bozsogi Attila és a Sógorok együttes adott.

DSCN1036

Olyan sokan voltak, hogy akadtak olyanok, akiknek már csak a folyosón jutott hely – nem fért be minden érdeklődő a Korona dísztermébe. Dr. Buzás Péter, a Magyar Szocialista Párt helyi elnöke, volt polgármester ismertette: több mint húsz éve tartják meg a nőnapi rendezvényt és annak ellenére, hogy a május 1-gyel együtt ez a baloldalhoz köthető szokás, mégis ilyenkor politika nélkül kell belegondolni abba, mit jelentenek számunkra a nők.

DSCN1029

Sajtótájékoztatón újságírói kérdésekre elmondta:

  • országosan kicsi a nők aránya a politikában, Makó ilyen tekintetben üdítő kivétel, utalva Farkas Éva Erzsébet polgármesterre,
  • valamint, hogy először még KISZ-tagként adott virágot szíve hölgyének.

12804177_10206400449394922_1460305237_n

A Hagymaház helyett a Koronában

A szervezet idén is elkérte volna a Hagymaházat, ám tavaly filmvetítés volt, most pedig önkormányzati rendezvény. Hogy ne ütközzenek a programok, áttették egy nappal korábbra, eredetileg holnap lett volna. – Az én polgármesterségem alatt, ha bármilyen párt helyiséget kért, odaadtuk neki arra az időpontra amire kérte, eszünkbe nem jutott volna, hogy ne így legyen – véleményezte a döntést Buzás.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá