Győztek a tanárok, megszüntetik a Kliket

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

Még a nyáron megszüntetik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, azaz a Kliket.

A megszüntetésről szóló hírt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára jelentette be ATV Start című reggeli műsorában kedden.

A sokat bírált intézményfenntartó megszűnése lényegében eleget tesz a pedagógustüntetések legfőbb követelésének. Emlékezetes, március 15-én több tízezres demonstrációt tartottak az érintettek azért, mert álláspontjuk szerint a Klik alkalmatlan az oktatási rendszer fenntartására.

Egyszerűbb rendszer jön

Rétvári Bence azt mondta, az Országgyűlés tavaszi ülésszakán új szabályozást fognak kidolgozni, ami terveik szerint a szeptemberi tanévkezdésre már egy sokkal kevésbé központosított működést jelent majd. Ismert, a pedagógusok tiltakozásuk során például arra is több ízben hívták fel a figyelmet, hogy jelenleg még egy villanykörte kicseréléséhez is hosszadalmas, bürokratikus úton kell végigmenniük ahelyett, hogy mondjuk saját keretből vetetnének egyet a karbantartóval. A Klik-féle közponotosítás tehát akadályozta a rugalmasságot, vélik a kritikusok.

Lesz sztrájk?

A pedagógusok március 15-én ultimátumot adtak Orbán Viktor miniszterelnöknek és Áder János államfőnek: követelték, hogy március 23-ig kérjenek bocsánatot az oktatás szétveréséért, különben március 30-án 1 órás országos sztrájkba lépnek.

Kérdés, hogy a pedagógusok a Klik megszüntetésének hírét követően is fenntartják-e követelésüket, vagy visszakoznak.

A nemzeti ünnepre szervezett demonstráción a tüntetők egy 12 pontból álló követelést is ismertettek, s noha ebben nem szerepelt konkrétan a Klik megszüntetése, összességében ezt lehetett kiolvasni belőle. 12. pontja például az volt, hogy a közoktatási rendszert helyezzék új alapokra, de vélhetően az átalakításokkal több másik pont teljesítése is megtörténik, legyen az az érettségizés és a középfokú szakképzés módosításának visszavonása, vagy a finanszírozás átalakítása.

Nincs több csere

A Kliket 2013 január 1-i indulása óta több elnök is vezette, az intézmény bukdácsolását rendszerint leváltásokkal próbálták kezelni. Legutóbb néhány héttel ezelőtt neveztek ki új vezetőt, jelesül Áder János köztársasági elnök húgát, Pölöskei Gábornét, azaz leánykori nevén Áder Annamáriát. A kinevezés március 1-től volt érvényes, és most már azt is tudhatjuk, hogy csupán nyárig fog tartani.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá