Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Tanári pályája során rengeteget kutatott Rozsnyai János, így talált ,,holt lelkeket”, már elhunyt emberek írásait, gondolatait, majd az összegyűlt anyagok után kezdett el írni, életet lehelni az emlékekbe. A makói íróval munkásságáról és legújabb könyvéről beszélgettünk.

A maroslelei kezdetek

Az író első munkái Marosleléhez köthetőek, ott tanított évtizedekig. Először a falu történetét kutatva adott be egy pályázatot, amivel egyből harmadik helyezést ért el. Ezt követően a falu monográfiájáról szóló könyv szerkesztésében segédkezett, ami a mai napig Maroslele történetének alapvetése. Később tananyagokat is digitalizáltak a településen.

Csábítás

– Csábítást éreztem, hogy szépirodalom-szerűen dolgozzak fel különböző témákat – fogalmazott Rozsnyai. 1999-ben jelent meg a Maros-parti mesék című novellája, amiben megtörtént, hallott történeteket olvashatunk, más nevű szereplőkkel, de az igazsághoz közel állóan.

A nyugdíjazást követően kezdett el komolyabban írni. – Nem tudtam otthon ülni és nézni a tévét, vagy kertészkedni, úgy éreztem, hogy többre vagyok hivatva ennél – mesélte. Ekkor írt három kisregényt, majd következett 2013-ban A táltos keresztje.

A kőkereszt

A könyv ötletét adó jelkép Apátfalva, Csanádpalota és Királyhegyes között fekszik, a származásáról nem tudni semmit, de az bizonyos, hogy egykoron sokkal magasabb volt, mára megsüllyedt, legközelebb pedig a déli Kárpátokon vagy az Alpokban van hasonló fajtájú kő. A táltos keresztje II. András király keresztes hadjáratával indul, ahol egy bűnös fiatalember komoly jellemfejlődésen megy keresztül rengeteg kaland és izgalom után.

A betyárját!

Az író legújabb munkája a Betyárkaland. Ebben a nagylelei tanítót azzal bízzák meg, hogy szállítson el egy betyárt Makóra szekéren, ám az út során az megszökik tőle. Ezt követően a nádasban, mocsarak között összeütközésbe kerül másokkal és kezdődik a kaland.

Vissza a kőkorba

Kiadásra vár az Istenasszony sírja, mely az újkőkorban játszódik. Az író egy fazekas fiú munkáin keresztül mutatja be ezt az ismeretlen kort, ahol már létezik a kerék, kenukat használnak, tehát találékony emberek élnek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá