Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Mintegy 50 állatfajta közül választják ki Magyarország legszebb haszonállatait május 9-én az Alföldi Állattenyésztési Napokon, Hódmezővásárhelyen. A legszebb Holstein fríz tulajdonosa 2 millió forintot kap.

26. alkalommal hirdetnek haszonállat-szépségversenyt az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében, ahol sertés, juh, tejelő – és húsmarha, ló, valamint baromfi fajok közül választják ki egyenként a nagydíjas fajtagyőzteseket. A lovak esetében például 5 lófajta versenyez; összesen mintegy 100 ló képviseli magát a megmérettetésen. A zsűri szakavatott hazai és nemzetközi bírákból áll. Érkezik szakember Angliából, Belgiumból, Szlovákiából, Csehországból és Franciaországból is.

Az értékelés minden esetben szubjektív, a bírók azokat a küllemi tényezőket veszik figyelembe az állatoknál, amelyek meghatározzák az állat funkcióját, azaz a vágóértékét, termelését

– mondta Fekete Balázs az rendezvény igazgatója. A hétvégi program második napján hirdetnek hivatalosan eredményt, ahol az egyedi pénzfelajánlások a Holstein fríz marha esetében a kétmillió forintot is elérik. Május 9 és 11 között nemcsak a szakmát várják Hódmezővásárhelyre, hanem a gyerekeket is. Lesz szalmavár, hordólovaglás, tehénfejés, kisbárány-simogatás és további számos családi program 17 ezer négyzetméteren.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá