Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Nem várt események következtek be a munkálatok során – derült ki a ma délután tartott tájékoztató fórumon. A kivitelező Bodrogi Bau Kft. elmondása szerint hétvégén, ünnepnapokon és nyújtott műszakokkal is dolgoznak a területen, így elképzelhető, hogy a július 31-i dátum előtt elkészülnek.

– Négy félelmünkből négy beigazolódott: a víz, csapadékvíz, gáz és szennyvíz csatornák nem azon a nyomvonalon futottak, amik a terven szerepeltek – árulta el a késés okát Bodrogi Ferenc, a kivitelező cég vezetője. Ismert: eredetileg holnap, május 31-én kellett volna átadni a felújított piacot.

A munkákat 9 hete kezdték. A bontásokkal végeztek, a tűzfalak felépültek, az oszlopok várják a tetőszerkezetet. Működik a víz-, csapadékvíz- és a szennyvízhálózat, még a gázt kell kialakítani. Hamarosan felszerelik a Deák Ferenc utcai kaput és elkészül a csapadékvíz-tározó akna.

Nagy Nándor, a piacot üzemeltető Városgazdálkodási Nkft. ügyvezetője elmondta, hogy a feltételek maradnak az ideiglenes piacon, a Hollósy Kornélia utcán.

Az eladók kérdéseire elhangzott:

  • a jövőben még körültekintőbben jelzik, ha nem lesz például gáz, a Deák Ferenc utcai üzletekben,
  • az üzletek előtt 3,5 méter széles út marad,
  • a visszaköltözés után kitapasztalják és megvizsgálják a parkolási szokásokat.

A fórumon kiderült, hogy az árusítóknak igencsak fogytán van a türelme, erről itt írtunk.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá