
A nap témája: Visszatért a Pilóta keksz, de jócskán megdrágult
Hónapok óta hiány volt a magyarok egyik kedvenc édességéből, a Pilóta kekszből, május közepétől azonban újra lehet kapni a boltokban
Hónapok óta hiány volt a magyarok egyik kedvenc édességéből, a Pilóta kekszből, május közepétől azonban újra lehet kapni a boltokban
113 éve hunyt el Mikszáth Kálmán magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő.
Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke újraszentelte a Maroslele katolikus temploma előtt álló Dessewffy-keresztet, amit 1912-ben emeltek Dessewffy Sándor egykori csanádi püspök emlékére.
Engedi Márk Makóról Békéscsabára 11 évesen korában került, ott eltöltött egy évet, majd 2019-ben Debrencenbe igazolt és most, mindösszes 16 évesen bemutatkozott a felnőttek között.
A programok már ma este elkezdődnek gördiscoval, vasárnap pedig egész nap várják a kicsiket a Petőfi parkba.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival,
42 éve hunyt el Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.
A héten Drimba Tibor polgármester Szabó Szabolcs szociális intézményvezetővel köszöntötte otthonában Gábor Lajosnét, a település legidősebb lakosát születésnapja alkalmából.
Augusztus elsejétől bankot vált az önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények. Költségcsökkentéssel indokolták, valamint, hogy van Makón bankfiókjuk.a polgármesteri hivatal, az Egyesített Népjóléti Intézmény, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum, valamint a Makói Óvoda a Raiffeisennél vezeti a számláját.
Csütörtökön Makón és Hódmezővásárhelyen is kutyát mentettek a hivatásos tűzoltók.
A Megyei Jogú Városok Szövetségének felhívásához vélhetően csatlakozik a makói önkormányzat és csatlakozik a fideszes parlamenti képviselők által elfogadott békepárti határozathoz. Az anyagról a szerdai testületi ülésen szavaznak.
Máig sem ismertek annak az átláthatósági vizsgálatnak az eredményei, mely szerint 2020 márciusában 176 milliárd forintért vásárolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 7000 kínai gyártású lélegeztetőgépet a malajziai GR Technologies SDN BHB nevű cégtől közbeszerzési eljárás nélkül, de jogszerűen – írja a Népszava.
Május 18-21. között tartotta tisztújító kongresszusát a Pedagógusok Szakszervezete. Közölték, hogy az egy éve megalakult kormány nem hozott semmilyen érdemi döntést az oktatásban kialakult válság problémáinak megoldására.
A helyzet a természettudományos tantárgyak esetében a legelkeserítőbb, miközben az oktatásnak hatalmas szüksége lenne az utánpótlásra. Az Eduline oktatási portál szerint a tanárképzések idén sem kerültek be a felvételi 10 legnépszerűbb szakjának listájába.