Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán tett bejelentést. Elmondta, hogy a kórházaink december közepére elérik a teljesítőképességeik határát és mivel a szüleink és nagyszüleink komoly veszéllyel néznek szembe, itt az ideje az újabb lépések bevezetésének.

A miniszterelnök úgy véli, ha a vírus terjedése gyors, akkor nekünk is gyorsnak kell lennünk. Ezért kedd éjféltől újra bevezetik a rendkívüli jogrendet. Rendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik székben lehet helyet foglalni, emellett a maszk használata kötelező.

A szórakozóhelyeket bezárják, illetve éjfél és hajnali öt között kijárási korlátozás lép érvénybe. A reggeli és délelőtti csúcsforgalomban járatsűrítés történik, emellett ingyenessé válik a parkolás. Orbán beszélt arról is, hogy az orvosok bérét megemelik.

Kiemelte, hogy a védekezéshez szükséges eszközök a birtokunkban vannak, Európában pedig harmadikok vagyunk a kórházi ágyak számát illetően, a lélegeztetőgépek mennyiségében pedig világelsők.

A miniszterelnök elmondta, hogy az egészségügyben dolgozók munkája emberfeletti, de a végső megoldást csak a vakcina jelenti majd, ami már közel van, addig pedig ki kell tartani. 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá