Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A brüsszeli szexorgia szervezője David Manzheley egy lengyel napilapnak nyilatkozott, amit a Telex vett észre. Állítása szerint legalább kilenc magyar kormánypárti politikus járt már az általa szervezett “házibulikra”.

Manzheley azt mondta, immáron több mint két éve szervez meleg orgiákat Brüsszelben. A szervező szerint a lengyel konzervatív politikai párt, a Jog és Igazságosság tagjai is gyakran látogatnak el hozzá.

Hozzátette, hogy nem Szájer volt az egyetlen jobboldali politikus Közép-Kelet-Európából, aki hasonló rendezvényeken részt vett, a szervező a lapnak azt is állította, hogy összesen kilenc olyan fideszes vagy kormánypárti politikusról tud, akik már megfordultak náluk.

Kiemelte, hogy az általa szervezett bulikon a nők kizárólag nézőként vehetnek részt rajtuk, a ,,férfi résztvevők viszont mind szexelnek egy vagy több férfival”.

A pénteki buliról azt mondta, ,,egy idióta elfelejtette bezárni az ajtót, így a rendőrök csak simán besétáltak”.

Elmondta, hogy a pénteki bulin

“több résztvevő megpróbálta először lehúzni a rendőrök sliccét, mert azt hitték, csak a buli része.”

Manzheley egyébként azt is elmesélte, hogy Szájer december 12-re tervezett egy hasonló partit, amire persze őt is meghívta.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares