Hirdetés
Becsült olvasási idő: 10 perc

Folytatjuk 2020-as visszatekintésünket. Az áprilisi összeállítást itt, a márciusit itt, a februárit itt, a januárit pedig itt olvashatják.

Agyba-főbe verte 11 éves kislányát egy makói férfi

A Makói Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a helybeli férfinak a letartóztatását, aki visszatérő módon bántalmazta 11 éves kislányát – írja honlapján az ügyészség.

A szombati piacot visszaállították az eredeti időpontra Hódmezővásárhelyen

A rendőrség adatai szerint 30 fő van hatósági karanténban, őket a rendőrség rendszeresen ellenőrzi. 240 esetben intézkedtek. Az országos könnyítések Hódmezővásárhelyen is sok eddigi szabályt felülírnak – közölte a hódmezővásárhelyi koronavírus tájékoztató oldal.

Szájmaszk és másfél méter nincs, de legalább szépül a város

Azt nehezen feltételezhetjük, hogy a makói fideszes képviselők közös háztartásban élnek, éppen ezért furcsák azok a fotók, ahol maszk nélkül, egymás mellett állnak. Egyébként zöldítési, környezetvédelmi programba kezdtek, így például magassarkúban és kosztümben mentek makkot vetni a Maros-partra.

Két és fél hónappal a korlátozások után megcserélik az idősávokat a makói piacon

Lakossági visszajelzések alapján döntött, a polgármesteri jogkörével élve Farkas Éva Erzsébet.

Napra pontosan ötven éve tetőzött a Maros, majd elkezdődtek a kitelepítések

50 évvel ezelőtt óriási próbatétel előtt állt Makó városa, valamint a többi Alsó-Tisza és Maros vidéki település. A vízgyűjtőmedencékben nagy mennyiség csapadék hullott, és arra lehetett számítani, hogy a két folyó alsóbb szakaszain az árhullám meghaladja az 1932. évi legmagasabb szintet – emlékezik meg az 1970-es makói árvízről Zeitler Ádám önkormányzati képviselő, történész.

Maga is részt vett az árvízi védekezésben, cikkünk fotóján pedig megismerte az édesapját

Makói olvasónk, Sztanyó Sándor 18 évesen maga is részt vett a védekezési munkálatokban az 1970-es árvíz idején. A múlt heti, árvízről szóló cikkünknél lévő fényképen felfedezte az édesapját, akivel még együtt is dolgozott a töltésnél. Oldalunknak elmesélte, hogyan élte meg az akkor történteket és hogyan reagált, amikor viszontlátta édesapját a fotón.

Megnyitják a határt az idénymunkások előtt, jöhetnek az ukránok, románok, szerbek

Miközben a közmédia sivalkodott, hogy az olaszok migránsokkal oldják meg a mezőgazdasági munkaerőhiányt, Orbán megnyitotta a határokat a vendégmunkások előtt.

Rászoruló családok számára gyűjt a Jobbik és az MSZP Makón

A Jobbik és az MSZP helyi szervezetei együttműködésben az Önálló Városunkért Egyesülettel indítanak gyűjtést rászoruló családok számára. Folytatódik az ellenzéki pártok közötti korábbi együttműködés Makón – tájékoztatta oldalunkat Zeitler Ádám, a Jobbik helyi elnöke.

Már csak tízet kell aludni, hogy Csongrád-Csanád megyében ébredjünk

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz.

Járatritkítás: ha így haladunk, Makó szinte megközelíthetetlen lesz vonattal

RegionalBahn.hu értesülése szerint a járványhelyzet ürügyén, az utasok háta mögött drasztikus és értelmetlen vasúti járatritkításra készül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI): június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat fognak közlekedtetni. A járatritkítás érintené a Mezőhegyes-Újszeged vonalat is, ami Makón is áthalad.

321 éve, hogy a néptelen és feldúlt Makó újra elkezdett benépesülni

A Szegedről visszavonuló törökök nagy pusztítást végeztek Csanád megyében, a Marostól északra. Ennek eredményeképpen 13 évig lakatlan pusztaság volt a terület, míg a Pozsonyi Kamara 1699. május 7-én négy esztendőre felmentette a Makóra visszatelepülőket mindennemű szolgálat és rendes és rendkívüli adó alól.

Okoszebra: Hódmezővásárhelynek sikerült, ami Makónak nem

1,5 millió forintot nyert Hódmezővásárhely okoszebra kialakítására. A makói önkormányzat még 2018-ban pályázott, de se híre, se hamva az átkelőnek. Ez egyébként attól ,,okos”, hogy a benne lévő szenzorok érzékelik a gyalogost, ilyenkor bekapcsolódnak az úttestbe épített ledlámpák.

Elhunyt egy 82 éves koronavírusos beteg Hódmezővásárhelyen

A hétvégén sajnos elhalálozott az egyik vásárhelyi fertőzött, egy 82 éves asszony, akit sokan piaci árusként ismertek városunkban. Férje, akivel együtt dolgozott és akivel együtt kapták el a vírust, szerencsére már jobban van. Karanténban 36 fő van jelenleg, kijárási korlátozás miatti rendőri intézkedésre az elmúlt héten nem került sor.

Hivatalos: elmarad a Hagymafesztivál

A korlátozó intézkedések augusztus közepéig tiltják a szabadtéri rendezvények szervezését és az utána elkövetkezendő időszak is bizonytalan. A kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel, illetve mindannyiunk biztonsága érdekében 2020-ban elmarad – közölték a Hagymafesztivál szervezői.

A ’70-es években Vásárhelyen gyártottak egy étkészletet, aminek mintája a koronavírusra hasonlít

Az asztali készletnek – eredetileg – természetesen semmi köze a koronavírushoz, ám valóban az Alföldi Porcelángyár terméke volt, aminek 1971-ben kezdődött meg a forgalmazása, és egészen 1982-ig gyártották is Hódmezővásárhelyen. Az étkészletről a hypeandhyper.com közölt hosszabb írást, a szett eredeti forrása a konyhalal.cafeblog.hu gasztroblog Facebook-oldala, ahol még márciusban jelent meg. 

Kétszáz óra a koronás betegekkel, alig 100 ezer forint fizetésért

Nem kapták meg az ígért 180 százalékos bért, csupán az alapfizetést azok az ápolók, akik a Szent János Kórház Covid-osztályán dolgoznak – írja a 24.hu. Az intézmény koronavírusos betegekkel foglalkozó osztályára több helyről csoportosítottak át ápolókat és orvosokat.

Május 18-án megnyit a Hagymatikum a makóiaknak és a térségieknek

Belépni csak a Szent János tér felőli oldalon lehet majd.

A közmunkások Mágori András, fideszes képviselő háza előtt is felújítják a járdát és a csatornát

A héten közmunkások dolgoztak Mágori András, makói fideszes önkormányzati képviselő háza előtt. Megkérdeztük az önkormányzatot ennek okáról: válaszuk szerint a József Attila utcán hosszú évek óta probléma, hogy csapadékos időszakban egybefüggő víz áll a járdákon és a házfalak mentén. Költséghatékonyság miatt az utca páros oldalának felújítását betervezték a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. által koordinált közmunkaprogramba. 

A hódmezővásárhelyi-makói kórház főigazgatója szerint ,,nem a sajtószereplésekkel” szolgálják a közösséget

Dr. Berényi Károly Hódmezővásárhely alpolgármestere, gyermekorvos nyílt levélben érdeklődött, miért nem ad a kórház részletesebb tájékoztatást, hogyan készültek fel az új helyzetre. Válaszában Dr. Kallai Árpád főigazgató kifejtette, hogy a legjobb tudásukkal és a legnagyobb igyekezetükkel állnak minden betegük és minden térségben élő polgár rendelkezésére, Hódmezővásárhely pedig csődben van, ezért a város vezetőinek van mit kommunikálnia.

Tömeges leszerelés jöhet a rendőrségnél a járvány után?

Akár heti 60 órát is dolgozhatnak anélkül, hogy túlórapénzt kapnának.

Makó eddig ,,példaértékűen fejlődött”, de most már nem jut pénz a támogatásokra sem

A veszélyhelyzet kihirdetése után néhány nappal, március 26-án írtunk arról, hogy a visszafogott makói költségvetésből még több 100 millió forint hiányzik majd idén. Mágori András fideszes képviselőnek erről is a kommunisták jutottak az eszébe, azonban két héttel ezelőtt és múlt héten is Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) már arról beszélt, hogy azokat a támogatási rendszereket, amiket esetlegesen szeptember 30. után biztosítani tudtak volna, az idei évben nagy valószínűséggel nem tudják.

Nem engedik nyugdíjazni a vírus miatt munkanélkülivé vált 60 év felettieket

Nem támogatta az illetékes házbizottság azt a jobbikos javaslatot, ami nyugdíjba engedné a koronavírus-járvány miatt munkanélkülivé vált idősebb embereket.

Több mint 18 milliárd forintból teremtünk új munkahelyeket Mongóliában

Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és labort épít majd a közép-ázsiai országban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel, miután videokonferencián tárgyalt Damdín Cogtbatar mongol külügyminiszterrel. Ez azt jelenti, hogy több mint 18 milliárd forint közpénzt fordít mongóliai munkahely-teremtésre az Orbán-kormány.

Ön is osztogatna tanácsokat ötmilliárd forintért?

“Már itt is van az első mocskos 5 milliárd, amit a járványra hivatkozva dob oda a kormány saját embereinek. Ezt most: “Turisztikai tanácsadásra” – írja Hadházy Ákos a Facebookon

Covid-19 oktatást kaptak a makói és hódmezővásárhelyi orvosok és szakdolgozók

A makói kórházban 39 orvost és 127 egészségügyi szakdolgozót, Hódmezővásárhelyen 70 orvosdoktort és 107 egészségügyi szakdolgozót készítettünk fel az esetleges vészhelyzetre – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ koronavírus tájékoztató honlapja.

Nem vártak tovább az önkormányzatra a lakók, a korábbi képviselőjelölt vágta le a gazt

A Patai tér és a Lázár utca találkozásánál Nagy Zsolt, az őszi ellenzéki összefogás képviselőjelöltje önkéntes munkában levágta a gazt, mert a lakók hiába kérték évek óta az önkormányzatot, nem tartották rendben a területet.

Részeg volt egy román férfi és véletlenül átsétált Magyarországra

Rossz irányban indult haza éjjel, Romániából egy ittas férfi, aki Magyarország területére tévedt. A Méhkerék külterületén ellenőrzött román állampolgárt a magyar rendőrök átadták a román hatóság képviselőinek.

Kásler Miklós: nem én, hanem az orvosok a hibásak, ha súlyos betegeket küldtek haza

Hiába szólt miniszteri rendelet arról, hogy a kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani a koronavírus-járvány miatt, Kásler Miklós szerint ez nem jelenti azt, hogy ő tehet arról, ha súlyos betegeket is hazaküldtek.

Magyarország legnagyobb árvizei között említhető a Maros 1970-es áradása

A National Geographic még 2013-ban közölt egy összeállítást a legnagyobb magyarországi árvizekről, de a lista még most is aktuális lehet. Szerencsére Makón nem történt nagyobb baj, azonban gátszakadás esetén a város legmélyebben fekvő részeit négy-, a legmagasabb pontját kétméteres víz borította volna. 

Makó polgármestere elárulta, hogy további korlátozásokat kell a város költségvetésébe tervezni

,,A jelenlegi költségvetésünk, amelyet március 4-én fogadott el különböző felfüggesztésekkel Makó város önkormányzatának képviselő-testülete, további korlátozó intézkedéseket kell, hogy biztosítson” – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet a csütörtöki online tájékoztatójában. Makó polgármestere már nem először hívja fel a figyelmet arra, hogy nehéz helyzetben van a város költségvetése, erről legutóbb itt írtunk.

A Médiatanács szerint lehet s*ardarabnak és féregnek nevezni az ellenzéki újságírókat

Többek között férgeknek és sz*rdaraboknak nevezte Jeszenszky Zsolt a HírTV Keménymag című műsorában a nem kormánypárti újságírókat, a Médiatanács mégsem látja indokoltnak a hatósági eljárást – számolt be róla az Index.

Közfelháborodás után visszavonták a koronavírus-tanácsadásra kiírt 5 milliárdos tendert

Mégsem volt jó ötlet a koronavírus-járvány kellős közepén 5 milliárdos tanácsadói közbeszerzést kiírni a vírus okozta károk mérséklésére. Vélhetően a Fidesz think-tankjei is felháborodást mérhettek a közvéleményben, ugyanis visszavonták az erre vonatkozó tendert – vette észre a HVG az uniós közbeszerzési értesítőben még múlt csütörtökön megjelent hirdetményt.

Szegedi aneszteziológus szerint a kapott gépek nem alkalmasak koronavírusos fertőzöttek lélegeztetésére

A beszerzők minden jóakarata ellenére a ResMed Lumis 150 lélegeztetőgép SARS-CoV-2 vírusfertőzöttek intenzív osztályos, non-invazív lélegeztetésére sem alkalmas. Ezt erősíti, hogy azon munkatársaim, akik intenzív osztályon dolgoznak, gépi lélegeztetéssel rendszeresen foglalkoznak, azok ugyanígy vélekednek – közölte facebook bejegyzés formájában Lovas András, szegedi aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos.

Farkas Éva: ,,az önkormányzat adóbevétele mélységesen zuhanni fog”

A veszélyhelyzet kihirdetése után néhány nappal, március 26-án írtunk arról, hogy a visszafogott makói költségvetésből még több 100 millió forint hiányzik majd idén. Csütörtöki online tájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet polgármester meglepően őszintén beszélt arról, hogy mire számíthatunk az önkormányzati forrásokat illetően.

Hivatalos: egy vonatpár marad a Mezőhegyes-Makó-Újszeged vonalon

Mint arról beszámoltunk, a járványhelyzet ürügyén, az utasok háta mögött június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat fognak közlekedtetni. A MÁV hivatalos oldalán is közölte a menetrend változásokat. Egyelőre ideiglenesen csak egy vonatpár jár a Mezőhegyes-Makó-Újszeged vonalon.

,,A megszorítások nem járnak sikerrel, csak még nehezebb helyzetbe hozzák a családokat”

Zeitler Ádámot, a Jobbik regionális igazgatóját és makói elnökét megkérdeztük arról, a korlátozások miatt hogyan zajlik az egyeztetés a Jobbikon belül, milyen anyagi helyzetben van a párt és hogy nézne ki az elbocsátási moratórium a multicégeknél. 

Vettünk 30 ezer használhatatlan gyorstesztet

Ma már tiltott az exportja annak a Hybribio Biotech gyártotta koronavírus-gyorstesztnek, melyből március végén 30 ezer darabolt vásárolt Magyarország – írja a Direkt36 a 444-en.

Két év alatt 76 ezer olvasó tűnt el a Mediaworks megyei lapjaitól

Nyilvánosságra kerültek a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) friss adatai, és ezek elég lesújtó képet adnak a magyar nyomtatott sajtó helyzetéről.

Április végén 619 munkanélkülit tartottak nyilván Makón

Február 20. és április 20. között 178 fővel nőtt a regisztrált álláskeresők száma – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adataiból. A tájékoztatóban még nem szerepelnek azok, akik április utolsó napjaiban lettek munkanélküliek, valamint akiknek májusban szűnt meg a munkaviszonya.

Continental: Makón a munkaidő csökkentést 95% támogatta, mindenkit az eredeti munkakörében foglalkoztatunk

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön adott ki közleményt a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség, szerintük becsapták a dolgozókat a Continental makói üzemében és ,,embertelen körülmények” vannak. A vádakra reagált a vállalat.

Jakab Péter a konzultációról: „Magyarország miniszterelnöke elvesztette a józan eszét”

Jakab Péter Jobbik-elnök Facebookon közzétett videójában élesen kritizálta Orbán Viktor ma reggel bejelentett nemzeti konzultációját.

Nem kapnak külön jutalmat a COVID-osztályokon dolgozó egészségügyisek

Nem tervezi a kormány, hogy jutalmat adjon azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik közvetlenül koronavírusos betegeket gyógyítanak vagy ápolnak az erre kijelölt járványkórházakban – derül ki abból az írásbeli parlamenti válaszból, amit Rétvári Bence államtitkár írt Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő kérdésére.

Orbán Viktor megnyitotta a közmunkaprogramot a több mint 163 ezer munkanélküli számára

A péntek éjszakai Magyar Közlönyben megjelent egy rövid határozat is, amelyben Orbán Viktor a közfoglalkoztatási szabályok eltérő alkalmazásáról határozott.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá