Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

1928. január 4-én született dr. Tóth Ferenc, nyugalmazott múzeumigazgató, Makó díszpolgára, „a legmakaibb makai”. Rá emlékeztek ma délelőtt a József Attila Múzeumnál.

Szikszai Zsuzsanna kifejtette, harmadik alkalommal állunk a múzeum előtt, amikor dr. Tóth Ferencre emlékezünk. Mint fogalmazott: emlékezni kötelezettség múltunk jeles személye előtt, amellyel neki tartozunk, de a jelenben élőket szolgáljuk, hogy megóvjuk a felejtéstől amit a makóiakért tett.

– Példa az ő élete, munkássága mindannyiunk előtt. Bár be kellett zárnunk az intézményt, de mégis, az ő emléke biztat bennünket, a kötetei, tudományos élete, hogy ne adjuk fel – fogalmazott a múzeum igazgatója.

Mindenki Feri bácsija 2018. augusztus 19-én hunyt el.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá