Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Szabó János lehet a harmadik alpolgármester – derült ki a polgármester vasárnapi tájékoztatójából. Szabó János annak a Szabó családnak a tagja, akiknek életét jogtalanul és valótlanul ismertette a fideszes promenad.hu.

Szabó Jánost a veszélyhelyzet utáni első közgyűlésen választhatják meg és nevezhetik ki. Elsődleges feladata a helyi gazdaságfejlesztés lesz. Szabó korábban a Media Marktnál dolgozott vezető beosztásban.

A promenad.hu-n 2018-ban “Rejtőzködő Vásárhelyi milliomosok – a Szabó család” címmel cikket jelentettek meg cikket, majd ugyanezt szórólap formájában terjesztették a hódmezővásárhelyi háztartásokban. A lejáratás után szimpátiatüntetést szerveztek a városban, így álltak ki a család mellett. 2020 júniusában a Kúria jogerős ítéletében megállapította, hogy a fideszes portál jogtalanul és valótlanul ismertette a hódmezővásárhelyi Szabó család életét.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá