Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület immár 18. alkalommal szervezte meg a Magyarországon telelő sasok országos számlálását. A január 15-17 között megtartott szinkronszámlálás adataiból kiderült, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén továbbra is örvendetesen stabil a telelő ragadozó madarak állománya. A számlálás nemcsak a sasokra, hanem valamennyi ragadozómadár-fajra kiterjedt – írja honlapján a nemzeti park. (Kiemelt fotó: rétisas – Szél Antal István/kmnp.hu)

A nemzeti park területén telelő fajok zömét az egerészölyvek adják, de jelentős a vörös vércsék, illetve az északról ideérkező, nagyobb számban megfigyelhető kékes rétihéják és gatyás ölyvek száma is.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is parlagi sasból számoltak a legtöbbet. A telelőállomány évek óta stabil, most a tavalyinál néhány példánnyal több parlagi sast sikerült megfigyelniük.

Parlagi sas. Fotó: Czifrák Gábor

A rétisasok állománya kisebb létszámú, mint a parlagi sasoké, s zömében a vizes élőhelyekhez kötődik. Ebből adódóan a legtöbb példányt a Biharugrai-halastavak, a kardoskúti Fehér-tó és a folyók, a Tisza, a Körös és a Maros mentén találtak. Mivel a rétisas a Körös-Maros Nemzeti Park legkorábban költő madárfaja, így a most megfigyelt öreg madarakat már a fészkek környékén találtak, megkezdték azok tatarozását. Itteni állományukat a téli időszakban a Kárpát-medencén kívülről érkező, fiatal kóborló példányok egészítik ki.

A számlálás során a korábbi évekhez hasonlóan idén is szemük elé került egy itt telelő szirti sas, ezúttal Bélmegyer térségében.

A Kis-Sárréten rendszeresen előfordul akár több fekete sas is, de most a szinkron alkalmával csupán egy példányt sikerült megfigyelniük. Emellett a Csanádi pusztákon is láttak egy fekete sast. Ezek a madarak is északról érkeztek. A nemzeti park működési területének különböző pontjain láttak még két vörös kányát és 4 kis sólymot is, e fajok szintén rendszeresen előfordulnak nálunk a téli időszakban.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá