Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A polgármester eredetileg péntekre tervezett tájékoztatója váratlanul hétfőre került, Mucsi Tamás ellenzéki önkormányzati képviselő pedig néhány részletet közölt a költségvetési egyeztetésről.

,,Sikerült ugyanolyan alapokra helyezni a költségvetést, mint tavaly”

– Mucsi elmondása szerint ezzel kezdte Farkas Éva Erzsébet azt az egyeztetést, amit csak az ellenzéki képviselőknek szerveztek. Mint az ismert, a tavalyi költségvetés annyira stabil volt, hogy már a járványhelyzet előtt összeomlott. Még a polgármester is arról beszélt, hogy a vírushelyzet tetőzte ezt a rossz alaphelyzetet.

Mucsi tájékoztatása szerint a tervezetben nem szerepel az egyesületek, nyugdíjas klubok támogatása, de a járdaprogram is ki van húzva, a START-járdaprogramból várható minimális járdafejlesztés.

A képviselő tájékoztatása szerint a polgármester február 3-án fogadta volna el a költségvetést egyszemélyben, de sikerült meggyőzni, hogy másképp legyen. Mucsi Tamás véleményező testületi ülést javasolt (ami pl. Hódmezővásárhelyen is működik), vagy halasszák el, hogy a testület meg tudja vitatni.

Hozzátette, az elmúlt évhez képes kompromisszumképesebb a városvezetés az ellenzékkel szemben, azonban a költségvetésben több rész is elfogadhatatlan számukra.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares