Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Magyarországon a vállalati szektorban több mint 850 ezer dolgozót érint a minimálbér és a garantált bérminimum idei, 4%-os emelése – értesült a Portfolio.

A minimálbér 2021-es emelése 392 ezer, a garantált bérminimum (“szakmunkás minimálbér”) növekedése pedig 463 ezer dolgozót érintett Magyarországon a vállalati szférában. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes béradatai alapján úgy számolt, hogy a legkisebb keresetek emelkedése 855 ezer munkavállalót érint a cégeknél, nekik volt az emelés pillanatában az új szint alatti fizetésük.

Mindez azt jelenti, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése a vállalati szektorban foglalkoztatottak 34%-át érintette közvetlenül, vagyis a cégeknél minden harmadik munkavállaló a legkisebb fizetést kapja Magyarországon.

Az online gazdasági portál szerint fontos megjegyezni, hogy ez csak a vállalati szférát fedi le, az állami szektorban is százezrek lehetnek, akik a legkisebb béreket kapják. Elég csak a mesterdiplomás tanárokra gondolni, akiknek az elmúlt években a bérminimumra süllyedt a keresetük. A költségvetési szférában ráadásul csaknem 100 ezer főt tesz ki a közfoglalkoztatottak száma, akiknek a fizetése nem éri el a minimálbért sem.

A portfolio.hu összegzése alapján tehát, jóval több mint 1 millióan lehetnek azok a foglalkoztatottak, akiknek olyan alacsony – vagy még alacsonyabb – a keresete, mint a minimálbér vagy a bérminimum.

Ami a vállalati szektort illeti, pontosabb képet alkothatunk. Minél nagyobb egy vállalat, annál kevésbé jellemző rá, hogy a legkisebb kereseten foglalkoztatja a dolgozókat. Az ITM anyaga szerint a mikrovállalkozásoknál (5 fő alatt) az emberek 63%-a kapja a legkisebb bért, miközben a több mint 250 főt foglalkoztató cégeknél már csak 24%-os az arányuk. A közepes cégeknél 30%-os a minimálbéren és a bérminimum foglalkoztatottak együttes aránya.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá