Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) legnagyobb halai az első osztályban igyekeznek labdarúgó klubot szerezni, azért a másod-, harmadvonalas szereplők is igyekeznek beszállni ebbe a fura hobbiba.

Az mfor.hu írta meg, hogy a Mészáros Lőrinc ügyvédjeként megismert Vörös József egykori megbízójához hasonlóan szintén klubtulajdonosnak mondhatja magát. Január közepén ugyanis ő lett a tulajdonosa a Sportzal Kft.-nek, amely pedig többségi tulajdonosa az SBTC Sport Kft.-nek, azaz a salgótarjáni focit működtető cégnek. A kisebbségi tulajdonos egyébként a salgótarjáni önkormányzat, amit jelenleg ellenzéki (MSZP-s) polgármester irányít.

A SBTC jelenleg harmadosztályú csapat és a nógrádi település kimaradt a stadionépítési lázból is. Érdekes ugyanakkor, hogy a kft. 2018 nyaráig annak a Leisztinger Tamásnak az érdekeltségébe tartozott, aki 2020 teléig a DVTK-t is üzemeltető Borsodsport Invest Kft. volt a többségi tulajdonosa is volt, mellesleg pedig a Népszava tulajdonosa, és megjelenik a neve az új budapesti városvezetés projektjei körül is.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares