Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Február 7. után is korlátlan díjmentes utazásra jogosultak másodosztályon az egészségügyi dolgozók, valamint a védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi hallgatók, szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók a MÁV-csoport – a vasút, a HÉV és a Volánbusz – járatain is – hívja fel a figyelmet közleményében a Volánbusz.

Emlékeztetnek: az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára már november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben. A díjmentes utazás csak másodosztályon vehető igénybe.

December 16-tól kiterjesztették a kedvezményezettek körét. Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is, azaz a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatait ingyenesen használhatják. A jogosultságot minden esetben igazolni kell.

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. 

Továbbra is használhatók a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok, így a diákigazolvány is.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá