Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A szegedi jogász-önkormányzati képviselő hollétéről tegnap senki nem tudott semmit. Sajtóhírek szerint hétfőn este az út szélén találta meg egy szolgálaton kívüli rendőr, majd az SZTE makói pszichiátriai klinikájára szállították. A Jobbik szegedi szervezete levélben kéri a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészséget, helyezzék gondnokság alá a képviselőt.

Mint az már ismert, hétfő reggelre sajtótájékoztatót hívott össze Szegeden Szabó Bálint, azonban nem érkezett meg. A felesége jelentette az eltűnését, utoljára akkor látták, amikor az újszegedi ligetbe ment futni – az autóját meg is találták ott. Késő este a rendőrség levetette a fényképét, megtalálták.

Szeged.hu több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írja, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén, ezután Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak. Állapotáról továbbra sem tudni konkrétumokat.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság ma arról tájékoztatta a szeged.hu-t, hogy személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.

Jobbik: súlyos pszichiátriai, antiszociális személyiségzavar húzódhat meg a háttérben

A Jobbik szegedi szervezete szerint Szabó Bálint ,,frusztráció toleranciája alacsony, így az agresszió nagyon könnyen kialakul nála, valamint az erőszak is. Mások hibáztatásának a tendenciája is észlelhető, vagy hihető racionalizációi annak a viselkedésnek, ami miatt konfliktusba kerülhet akár saját közösségével is.”

Az ellenzéki párt szükségesnek tartja ,,a megfelelő és magas szintű elmegyógyászati vizsgálatok lefolytatását is.” A Jobbik úgy véli, ,,a Szegedma álhír gyártásáról elhíresült és jogerősen elítélt Kapitány Gergely főszerkesztő teljes mértékben kiszolgálta a képviselő pszichopata hajlamait, amivel a városunk és a városunk első emberének jó hírnevét akarta aláásni.”

A Jobbik ezért levélben kéri az ügyészséget, ,,hogy a gondnokság alá vétel megállapításának esetében a vizsgálat terjedjen ki mindazon politikai és médiacsináló szereplőkre is, akik tevőlegesen is hozzájárultak ezen rendkívül súlyos eset bekövetkezéséhez.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá