Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Újból zaklatáshoz folyamodott a Fidesz-média. Most már egyenesen az évi több mint százmilliárd forint közpénzből (százezer magyar család évi egymillió forintjából) működő közmédia gondolta úgy, hogy egy politikust a saját otthonánál kell zavarnia.

A célpont nem más volt, mint Jakab Péter, akinek az egyik gyermeke szólt, hogy kamerázták a házukat.

A Jobbik elnöke vasárnap egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy amikor hazaért, „szólt az egyik fiam, hogy volt itt két ember és kamerázták a házunkat”.

Mint írta, tudomása szerint az M1 stábja járt miskolci otthonánál, és „nyilván azt akarták/akarják bemutatni a Fidesz pribékjei, hogy Jakab milyen fényűző életet él”.

Nemrég értem haza, mire szólt az egyik fiam, hogy volt itt két ember és kamerázták a házunkat. Nyilván azt…

Közzétette: Jakab Péter – 2021. március 7., vasárnap

Jakab Péter, mint az ellenzéki pártok jobbikos miniszterelnök-jelölt indulója láthatóan egyre nagyobb fejfájást okoz a kormányzatnak, szerepének folyamatosan növekvő jelentőségét mutathatja az is, hogy már az otthonához küldik embereiket.

A Fidesz-médiának egyébként nem ez az első ilyen húzása: tavaly a Pesti TV csengetett be az Index szétverése előtti főszerkesztőjéhez, Dull Szabolcshoz, azelőtt pedig a Hír TV zaklatta otthonában a 24.hu egyik újságíróját, valamint Hadházy Ákos független képviselőt is.

Jakab Péterről a kormányzati média most éppen azt a képet igyekszik lefesteni, hogy egy vagyonos emberről van szó, ezért nem hiteles tőle, ha párizsit vagy paprikás krumplit eszik. A Jobbik elnöke ugyanakkor azt mondja, szerinte attól, hogy frakcióvezetőként most jó fizetést kap, még nem kell luxuséletet élnie és kaviárt reggeliznie úgy, mint ahogy a jelenleg is a Maldív-szigetekre magángéppel repkedő fideszes elit teszi.

(alfahir.hu nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares