Hirdetés
Becsült olvasási idő: 7 perc

Van baj, nem is kicsi, de nem csak az országban, hanem nyilvánvalóban odabent is, és a kettő között lehet összefüggés – mondta Jakab Péter a miniszterelnöknek az Országgyűlés keddi ülésnapján. Az azonnali kérdések órájában a Jobbik elnöke azt mondta Orbán Viktornak, hogy a magyar gazdaságot az osztráknál jobbnak beállítani csak sima nagyotmondás, hiszen a valóság azt mutatja, hogy míg ott pénzt adnak a bajbajutott embereknek és önkormányzatoknak, az Orbán-kormány csak olimpiáról és focivébé-döntőről álmodik.

„Egyem a szívét… nekem is vannak álmaim!”

– fogalmazott Jakab, kifejtve, hogy az ő álma inkább az, hogy nem halnak meg ezrek, a melósokat pedig megbecsülik. Persze – jegyezte meg – az Orbán-család a válság alatt is gyarapodott, a miniszterelnök fia, avagy „közjószága” 40 milliós tandíjjal tanult katonának, míg a veje 215 milliós támogatást nyert meg, ezúttal nem közvilágítási szakértőként, hanem őstermelőként. Mészáros Lőrinc vagyona ezzel párhuzamosan 400 milliárdról 500 milliárd forintra nőtt, de az átlag emberek csak növekvő árakat, csődöt és munkanélküliséget kaptak.

„Államtitkár úr, számolja már meg, hogy megvan-e”

Naponta 75 forint – hívta fel a figyelmet Jakab Péter arra, hogy mennyivel nőtt a napi bére egy közmunkásnak, majd a pénzt letette az előtte ülő Tállai András államtitkár asztalára. Mint fogalmazott, ha ezt a pénzt az államtitkár jól beosztja, öt nap alatt már egy buszjegyet tud venni belőle.

17 ezer halott és 5500 felmondott egészségügyi dolgozó nem siker, nem válságkezelés – mutatott rá a Jobbik elnöke, feltéve a kérdést,

„nem érzi, hogy távoznia kéne?”

Orbán Viktor válaszában csupán felsorolta a kormányzati intézkedéseket, a bértámogatásoktól és a hitelmoratóriumtól kezdve a beruházási támogatásokon át a közmunkaprogramig, majd közölte, hogy jelenleg 55 ezer emberrel dolgozik kevesebb, mint a járvány előtt, de továbbra is vállalják, hogy legalább ennyi munkahelyet teremtenek.

Jakab Péter válaszában azt vetette fel a miniszterelnöknek, hogy egy vasárnapi elszólása szerint már novemberben tudta, mekkora probléma lesz az országban, „mégsem tett semmit”, sőt decemberben az alaptörvénnyel és a választójogi törvénnyel „szórakozott”, hagyva a magyar gazdaságot bedőlni és

inkább beszálltak a felszámoló bizniszbe, hogy mások nyomorából hasznot tudjanak húzni.

Jakab szerint a NER-elit tagjai nagyképűen urizálnak, Dubajba és a Maldív-szigetekre repkednek, miközben a parizert evő embereket leprolizzák.

De minél nagyobb az arc, annál nagyobb lesz a pofára esés

– jelentette ki Jakab Péter.

Orbán Viktor szerint pofára csak az ellenzék esett, amikor elveszítette a szerencsi választást, és szerinte kétszínűség, ha Jakab Péter a jó parlamenti fizetése mellett úgy csinál, mintha szegény ember lenne.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke felszólalásában felidézte, a miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy “senki ne csináljon politikát a járványkezelésből”, szerinte azonban ezt épp a kormány nem tartja be.

Kunhalmi elmondta, míg a XVI. kerületben és V. kerületben is engedélyt kapott a helyi önkormányzat arra, hogy oltópontokat hozzanak létre, addig az ellenzéki vezetésű Szombathelyen letiltották az önkormányzati oltópontok létrehozását, noha a tisztifőorvos asszony korábban felhatalmazást adott rá. Az MSZP társelnöke éppen ezért arra volt kíváncsi, ki és mire, miért utasította a kormánymegbízottat arra, hogy tagadja meg korábbi ígéretét?

Orbán Viktor válaszában mindenekelőtt azt kérte, az ellenzék állítsa le az oltásellenes kampányát. Elmondta, ma Magyarországon 5005 háziorvosi, 629 kórházi, valamint 140 szakrendelőben működő oltópont van, vagyis összesen mintegy 5774.

,,Ma vakcinából van hiány, nem oltópontból”

– mondta, majd hozzátette, növelni akarják a kapacitást, ha érkezik több vakcina.

Kunhalmi viszontválaszában leszögezte, önmagában nem jelent sikeresen járványkezelést az, hogy az EU-ban lakosságarányosan második helyen állunk az oltások tekintetében. Az MSZP-s politikus szerint

a miniszterelnök teríti a felelősséget, de augusztus és november között  lényegében nem csinált semmit a kormány, inkább konzultációt indított, de a nehéz helyzetbe került munkavállalók kieső béreit már nem fizette ki. 

Orbán szerint az ellenzéki pártok folyamatosan hangulatot gerjesztenek, arra kérte Kunhalmit, mondják ki, hogy minden vakcina jobb, mint belehalni a vírusba. A háziorvosok kapcsán pedig arról beszélt, hogy arra kérte a közigazgatás szombathelyi vezetését, hogy menjenek ki az érintett rendelőkbe és adjanak meg minden segítséget, hogy be tudják adni az oltásokat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető- helyettese arról beszélt, hogy tavaly év végén oltási terv helyett csak egy vázlatos sorrendet mutattak, mivel szerintük fogalmuk sincsen, hogyan kell megszervezni egy tömeges oltást.

,,Oltási káosz van, nem oltási terv”

– mondta Arató, hozzátéve, hogy csak itthon fordulhat elő az, hogy súlyos, krónikus idős betegek még nem kapták meg az oltást, de a focisták és az olimpikonok oltása rendben zajlik. A DK-s politikus nem érti, miért nem érdemlik meg a magyar emberek, hogy megtudják, mikor kerülnek sorra.

Orbán válaszában azt mondta, megérti az indulatait, ő is dühös, csak ő Brüsszelre. ,,Brüsszel megrendeli a vakcinákat, majd nem szállítják le időben” – mondta. A miniszterelnök szerint azért halad itthon az oltás lassabban, mint akarjuk, mert nincs elegendő vakcina. Egy friss értesítés szerint az AstraZeneca félmillió dózissal kevesebbet fog szállítani, mint amit ígért, majd rossz brüsszeli szerződésekről beszélt, amit nem hozhat nyilvánosságra.

Arató úgy reagált,

ha már Orbán államférfi nem tud lenni, legalább legyen férfi és ne bújjon Soros, Brüsszel meg Gyurcsány Ferenc mögé.

A DK frakcióvezető- helyettese szerint mindig más a hibás, azt azonban Orbán elfelejtette megemlíteni, hogy tízmillióval több Pfizer-vakcina érkezik az EU-ba, mint a korábban beígért mennyiség. Ezenkívül tegnap kaptuk meg azokat az adatokat, amelyek szerint 600 ezer vakcina áll a raktárakban Magyarországon.

Orbán viszontválaszában úgy fogalmazott, azt, hogy egy beadott vakcina párját szabad-e szétosztani, kizárólag a járványügyi szakemberek döntik el, és ők úgy döntöttek, hogy a második adagoknak maradniuk kell a raktárakban.

,,A mi teljesítményünket egy dolog méri, az, hogy a beoltottak számát tekintve a második helyen állunk Európában” – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki továbbra is arra buzdított mindenkit, hogy jelentkezzen oltásra.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője felszólalásában arról szólt, hogy a Fidesz előszeretettel szeret a nemzeti szuverenitás védelmére hivatkozni, miközben a letelepedési kötvényekkel kiárusította a kormány az országot, de megemlítette a Budapest-Belgrád vasútvonalat, azt, hogy idehozták a Roszatom atomerőművét, illetve hogy itthon túlzottan tudnak érvényesülni a kínai titkosszolgálatok. Keresztes elmondta, nem érti, hogy kormányzati pozícióból miért nem állnak ki a magyar nemzeti érdek mellett a kínai vagy orosz érdekekkel szemben? Orbán Viktor a nemzeti érdekképviselet kapcsán úgy fogalmazott, “mi, a magyarokat képviseljük Brüsszelben, Önök pedig Brüsszelt itthon”.

A miniszterelnök azt mondta, a magyar koncepció lényege, hogy nem támogatjuk a hidegháborús logikát. “Szeretnénk mindenkivel minél gyümölcsözőbb kapcsolatokat kialakítani, olyat, ami jó a magyar embereknek” – mondta.

Az LMP frakcióvezetője felidézte, milyen súlyos károkat okozott a tömeges elvándorlás, majd hozzátette, egy ilyen kormány ne hazudja magát nemzetinek.

,,A járvány két legnehezebb évében annyi pénzt költenek el a Budapest-Belgrád vasútvonalra, amiből 175 ezer munkahelyet lehetne teremteni”

– mondta Keresztes.

Orbán viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, azért kell a Budapest-Belgrád vasútvonal, mert fontos, hogy rajtunk keresztül szállítódjanak az áruk Kínából Nyugat-Európába.

Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője felidézte Orbán Viktor 2020 szeptemberi szavait, amikor azt nyilatkozta, hogy állig felfegyverkezve várjuk a járvány második hullámát, majd azt is, amikor ugyanebben a hónapban úgy fogalmazott, hogy “mindenki megnyugodhat, aki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani”. Aztán végig vette az ezt követő, önmaguknak ellentmondó nyilatkozatait.

Burány arra volt kíváncsi, hogy most akkor támadunk vagy védekezünk? A hajnal előtti legsötétebb pillanatokat éljük át vagy lesz még rosszabb is, mi ma mi az érvényes mondás?

Orbán reakciójában azt mondta, belátja, hogy a helyzet bonyolultsága nehézséget támaszt, de szerinte ezek egy logikus sor lépései, mivel támadunk a vakcinával, és védekezünk a lezárásokkal.

,,Mindig ahhoz fogunk alkalmazkodni, ami épp a helyzet”

 – mondta.

A miniszterelnök hangsúlyozta, várják az EB állásfoglalását arra vonatkozóan, hogy mi legyen az AstraZeneca itthon lévő vakcináival. Orbán Viktor elmondta, Kínából több mint 3 milliót várunk májusban, ami lehetővé teszi, hogy minden regisztrált embert beoltsunk. 

Burány szerint ha már ilyen büszke a kormány az oltási tervére, akkor jó lenne, ha máskor sikerülne beoltani 70 ezer embert. Hangsúlyozta,

Európában a 3. legrosszabb halálozási arány a miénk, ezért arra kérte Orbánt, hogy vegye fel a kesztyűt, és védje meg a magyar embereket.

A miniszterelnök válaszában azt mondta, szerinte mindenhol másként számolják a statisztikát, majd leszögezte, hogy minden ember életét meg akarja menteni és megismételte, hogy hagyják abba az oltásellenes kampányukat.

(alfahir.hu, kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá