Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival és társával szemben, akik két éven keresztül, több mint 60 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – közölte hétfőn az ügyészség.

A vádirat szerint az egyik vádlott több szegedi székhelyű gazdasági társaságot is vezetett, részben egymást váltva. A gazdasági társaságok jellemzően építőipari tevékenységet folytattak, és a gazdasági eseményekről számlák is kiállítottak. A férfi azonban annak érdekében, hogy az általános forgalmi adó adónemben fennálló bevallási és befizetési kötelezettsége alól mentesüljön, a számlák nagy részét nem könyvelte le bevallásaiban, nem tüntette fel azok adótartamát.

A vádlott 2016. évtől kezdődően 2018. végéig öt gazdasági társaság képviseletében eljárva okozott mindösszesen 62 millió forint vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben.

A főügyészség vádat emelt egy másik férfival szemben is, aki az ötből az egyik gazdasági társaság vezetését vállalta el névlegesen a vádlott kérésére, és nyújtott ezzel segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez, mintegy 2 millió forint értékben.

A főügyészség a gazdasági társaságokat ténylegesen vezető férfival szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértése bűntette miatt emelt vádat. A társával szemben a vád nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette.

A korábbi elítélései kapcsán visszaeső férfi és társa bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá