Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően. Az uniós oltási stratégiáért is felelős francia politikus azt is jelezte, hogy a beoltottságot igazoló közös uniós egészségügyi igazolás kiváltása nem lesz kötelező – írja az MTI.

Megvan a kapacitásunk arra, hogy a negyedév végéig legyártsunk és leszállítsuk európai honfitársaink számára az ígért 360 millió dózist, július végéig pedig mintegy 420 milliót. Ez a szükséges mennyiség ahhoz, hogy kollektív immunitásról beszélhessünk

– mondta Thierry Breton vasárnap az RTL francia rádióban. A biztos egy héttel ezelőtt a TF1 francia televízióban azt mondta, hogy Európa július 14-re érheti el a közösségi immunitást.

,,Fel kell gyorsítani (az oltási kampányt), de a tagállamok feladata ennek megszervezése és gyorsítása” – hangsúlyozta a biztos. ,,Nekik kell a 420 millió adagot a következő három és fél hónapban eloltaniuk” – tette hozzá. ,,Ez az ára annak, hogy legyen idén turistaszezon, amely remélem ugyanolyan lesz, mint a tavalyi, ami végülis nem is volt annyira rossz a körülményekhez képest.”

Thierry Breton elmondta, a közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett ,,zöld tanúsítvány” június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára.

,,Attól a pillanattól kezdve, hogy biztosak lehetünk abban, hogy minden európai, aki szeretné magát beoltatni, egyformán hozzáférhet az oltáshoz, kell lennie egy dokumentumnak, amely igazolja mindenki állapotát” – fogalmazott a biztos.

Elmondta, a QR kóddal ellátott igazoláson szerepelni fog

  • a tulajdonos neve,
  • születési dátuma,
  • az útlevele száma,
  • hogy kapott-e oltást és hogy milyen típusút,
  • valamint, hogy átesett-e a fertőzésen és vannak-e antitestjei.

Aki nem kapott oltást és nem is volt beteg, annak a PCR teszt eredménye szerepel majd az igazoláson.

A dokumentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényen való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belépéshez lehet majd használni, de nem lesz kötelező – hangsúlyozta Thierry Breton. A zöld útlevél egy negatív teszttel is kiváltható lesz, és a gyorstesztek kapacitásának kibővítésén is dolgozik az Európai Bizottság.

Breton szerint az a cél, hogy ,,ismét együtt tudjunk élni kockázatmentesen” és hogy nyitni tudjunk.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá